“Akkor élvezek valamit, ha tudok rajta újítani!”

Események Olvasási idő:3 perc

Zentai Ármin

Lehullott a lepel: az Országos IT megmérettetés szervezői múlt héten nevezték meg azokat, akik a tavalyi év legtöbb IT szakemberét megmozgató versenyén a legjobb eredményeket érték el a 19 kategória egyikében.

A több, mint 2300 résztvevő közül azonban van egy, aki igen sok mindent vitt: 4 kategória győzelmet, emellett egy második helyet. Tette mindezt ráadásul igen különböző szakmai ismereteket igénylő témakörökben (JavaScript programozás, Linux üzemeltetés, Weblap készítés, Security Coding, illetve C++ programozás). Zentai Árminnal a verseny összesített győztesével beszélgettünk nemcsak a versenyről, hanem az informatika világáról is.

IThon.info: Hol hallottál a versenyről, illetve miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel?

Zentai Ármin: Nem vagyok nagy social media user, de egyik ismerősöm like-olta a versenyt. Hajtott a szakmai kíváncsiság, érdekelt, milyen kérdéseket, feladatokat állítanak össze. Már csak azért is, mert volt két olyan támogató, akikkel kapcsolatosan eddig nem csak jókat hallottam, így mindenképpen meg akartam nézni, itt hogyan teljesítenek.

IThon.info: Akkor nem csak mi teszteltünk Téged, hanem Te is bennünket.

Zentai Ármin: Pontosan!

IThon.info: Rendszeresen részt veszel versenyeken, milyen témákban vagy igazán erős?

Zentai Ármin: Lényegében két fő területem van: a DevOps és az IT Security, amikben viszont itt pont nem nyertem. Ezekben a témákban szívesen veszek részt különböző kihívásokon, de fontos, hogy az éppen aktuális munkáimmal össze tudjam egyeztetni. Szempont, hogy ne kelljen hozzájuk utazni, ne legyenek pontos időkerethez kötve, rugalmasan lehessen velük haladni. Az itteni feladatokat is néha taxiban oldottam meg, de volt, hogy éppen egy kocsmában ültem. A lényeg, hogy az éppen szabad perceimben bármikor elő tudjam venni.

IThon.info: Látszik a helyezéseidből, hogy nem egy egyoldalú szakember vagy. Hogyan definiálnád magadat szakmai szempontból?

Zentai Ármin: A szabadúszó munkáim nagyon szerteágazóak, ha mégis össze kellene őket foglalni, leginkább a Solution Software Architect, vagy a Supervisor/Architect szerepkörök illenének rájuk. Erősségemnek tartom, hogyha ránézek valamire, pontosan meg tudom mondani, hol vannak a buktatók, rá tudok világítani, hogyan lehetne sokkal jobban csinálni. Szeretem azokat a problémákat, amikre más azt mondja, nem tudja megoldani.

Zentai Ármin
Zentai Ármin, az Országos IT Megmérettetés abszolút győztese
IThon.info: Hogyan tettél szert ilyen széles körű tudásra?

Zentai Ármin: Meglehetősen könnyen tanulok, illetve azt tudom nagyon gyorsan elsajátítani, amit megértek. Rengeteg mindent láttam már, nagyon sok minden érdekel, félévente, évente utánanézek annak, hogy azokon a területeken, amikkel foglalkozom, milyen újdonságok vannak. Egyik vezérelvem, hogy meg kell néznünk, hogy más talált-e már megoldást az adott helyzetre, meg kell ismernünk más gondolkodásmódot is. Azt vallom, hogy ha az ember találkozik egy problémával, igenis keresse meg, hogy kik azok, akik nála okosabbak, és szedje fel az ő tudásukat. Ha valamire kitaláltunk egy módszert, az nagyon hasznos, de figyelnünk kell arra, hogy azt folyamatosan továbbfejlesszük, mert csak akkor van értelme. Emellett szem előtt kell tartanunk, hogy csak azért, mert van egy kalapácsunk, ne nézzünk mindent szögnek. Összességében akkor élvezek valamit, ha tudok rajta újítani, szeretek kreatív dolgokkal előállni.

IThon.info: Hány kategóriában indultál összesen, mindegyiket végigvitted?

Zentai Ármin: 12-ben vagy 14-ben, már nem is emlékszem pontosan. Volt olyan, amiből kiszálltam, mert mobilon nem volt jól követhető a feladat (a szerkesztő.:egyes technológiai megoldások nehezebben engedik meg a mobilon való megjelenítést, amit ugyan jeleztünk előre, de kétségtelen nehezítő tényező volt.) .Ezen egyébként majd érdemes elgondolkodni a jövőben. A Microsoft-os témakörök azok, amiket teljesen kihagytam.

IThon.info: Ha már szóba került, mi az, amin még változtatnál a versennyel kapcsolatosan?

Zentai Ármin: A  könnyebb mobilos feladatmegoldáson túl érdemes lenne a kategóriákat is megnézni: bőven elférne még egy embedded systems vagy egy operációs rendszerek működéséről szóló témakör. Az is igaz, hogy a generikus tudást nehéz objektíven mérni, és egy-egy témánál egy bizonyos irányt öleltek csak fel a feladatok. Az sem utolsó, hogy olyan terület legyen, ahol potenciálisan sok szakember van, akik részt vehetnek a megmérettetésen. Ezen kívül megfelelő hitelesítőre is szükség van, ami szintén nem egyszerű. Meg lehetne azt is nézni, hogy általában mikor töltötték ki a résztvevők a válaszokat az egyes kategóriákban, és úgy időzíteni a feladatokat.

Zentai Ármin
Az Országos IT Megmérettetés összesített versenyének legjobbjai (balról jobbra): Majoros Attila, Zentai Ármin, Bognár Csaba
IThon.info: Fogsz élni az abszolút győzelemmel járó minőségbiztosítói szerepkörrel?

Zentai Ármin: Szeretnék, de ez is attól függ, mennyire tudom majd összeegyeztetni az aktuális munkáimmal, és, hogy a világ melyik pontján leszek. :)

Bízunk benne, hogy jövőre ismét találkozhatunk Árminnal az Országos IT megmérettetésen, akár versenyzőként, akár a feladatokat ellenőrzőként. Bárhogy is legyen, az biztos, hogy a résztvevőket akkor is meg fogja izzasztani. :)

A Linux üzemeltetés és Weblapkészítés szakmai hitelesítője a Training 360, a JavaScript programozás kategóriáját az Attrecto, a C++ kategóriát a Qualysoft, a Security Coding-ot a Hacktivity csapata hitelesítette.

Az első Országos IT megmérettetés összefoglalóját tartalmazó cikkünket itt olvashatjátok, valamint ha idén Te is kipróbálnád magad a játékban, itt tudsz regisztrálni:

Regisztráció!

Amennyiben tavaly már játszottál, az idei Országos IT Megmérettetésre nem kell újra regisztrálnod, kategóriaválasztás augusztustól!