Az Év informatikai oktatója és az Év tanári csapata a digitalizációért

Egyéb Olvasási idő:1 perc

A magyarországi nagyvállalatok informatikai felső vezetőit egyesítő szervezet, a VISZ 2002-től kezdődően minden évben kiosztja az Év informatikai oktatója díjat.

A pályázási kritériumok között szerepel, hogy a jelölt személy mögött egy felsőfokú oktatási intézmény álljon. Az egyes intézmények saját két tanárukat nevezhetik, a zsűri pedig a benyújtott anyagok és egy személyes találkozó után hozza meg a döntését.

Hazai viszonylatban a díj mértéke is jelentős, összesen 500 000 Ft ösztöndíjban részesülhet a nyertes oktató, melyet idén dr. Tornai Kálmán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar adjunktusa kapott.

Első alkalommal került átadásra az Év tanári csapata a digitalizációért elismerés, melyet a Scientific Games támogatott. A VISZ által felkért zsűri a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium pályázatát találta a legjobbnak, így ők nyerték el a 2 millió forintot.

A csapat tagjai: Oláh Tibor intézményvezető-helyettes, informatika tanár; Molnárné Kövér Ibolya, az Ember és Társadalom munkaközösség vezetője, történelem-földrajz tanár; Németi Edit, a Természettudományok munkaközösség vezetője, fizika-kémia tanár; Oláhné Flinta Marianna, az Informatika munkaközösség vezetője, matematika-informatika tanár; dr. Nagy Attila biológia-földrajz tanár; valamint Magi Csaba történelem- mozgóképismeret és média tanár.

A zsűri elsősorban az iskolai oktatás digitalizációjának átfogó koncepcióját, valamint a gimnáziumban folyó munka modellként való alkalmazhatóságát emelte ki a pályázat legfőbb erényeként.

Kiosztásra került a Szövetség különdíja is, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium csapata 1 millió forintot kapott eddigi munkájáért.