Összesen 11 országból került ki az az ötven cég, melyek idén felkerültek a Deloitte Közép-európai régiójának Fast 50 listájára, vagyis azok közé, akik a legnagyobb növekedést érték el az elmúlt négy éves árbevételük alapján.
A legtöbb jelölttel Lengyelország, míg Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Szerbia és Szlovénia pedig 1-1 vállalattal képviseltette magát.
Bár szinte minden technológiai ágazatból érkezhettek jelölések, feltűnően nagy számban szerepelnek az IT cégek, több mint háromnegyedük ebből a szektorból származott.
A hazai cégek közül négy cég teljesítménye volt elegendő a listán való szereplésre.
A legjobb eredményt a 2004-es alapítású INNOVATIX Kft. érte el, a 10. helyre sorolt cég többek között vizuáltechnikával és újmédiás megoldásokkal foglalkozik, növekedése 1070 százalék volt.
A 2009-ben indult Endeavour Team Kft. a tizenharmadik, míg a szintén ebben az évben alapított JCQ Hungary Kft. a 31. lett. Előbbi növekedése 868 százalék, míg utóbbié 479 százalék volt.
A legfiatalabb cég az Attrecto Zrt., a vállalat 2001-ben jött létre és főként a mobilfejlesztésben érdekelt. Növekedési rátájuk 764 százalék.
Gratulálunk a hazai cégeknek a szereplésért!