A múzeumlátogatás népszerűsítésének nehézségeit ellensúlyozandó, sok helyen új módszerekkel kísérleteznek, hogy minél több látogatót csábítsanak be. Az eddigi tapasztalatok alapján a próbálkozások sikeresek, és itthon is találunk példát hasonló ötletekre.
A múzeumba járás a fiatalok esetén nem feltétlenül egy mindenki kedvére váló program. A többségük unottan megy végig a sokszor nehezen megemészthető, absztrakt műalkotásokat felvonultató tárlaton, várva azt, mikor következnek a kirándulás izgalmasabb részei. Aztán persze, ahogy nő az ember, és tanul némi történelmet és művészettörténetet, ez a szemlélet elveszítheti kényszer jellegét és átalakulhat őszinte érdeklődéssé és kíváncsisággá.
Mihez kezdünk a szabadidőnkkel?
Az elmúlt 10 évben azonban a múzeumok még komolyabb versenytársat kaptak. Az egyre inkább digitalizált világban még nehezebb lekötni a látogatókat egy klasszikus, körbe barangolós, vagy vezetett tárlat során. A húszas-harmincas korosztály számára is egyre kevésbé vonzó a múzeumba járás, aminek okára nincs egyértelmű válasz. Az viszont tény, hogy ma már sokkal kényelmesebb egy tableten játszva kikapcsolódni, mint kimozdulni és megnézni egy kiállítást. Gyakorlatilag bármit el lehet intézni telefonon: a hívások és üzenetváltások mellett nézhetünk filmeket, sorozatokat, olvashatunk, rendelhetünk valamilyen kaját és már randipartnert is szerezhetünk egyetlen pöccintéssel. Röviden összefoglalva: komoly a verseny a szabadidős tevékenységek esetén is.
Az életmódbeli változásoknak megfelelően a múzeumoknak is új módszereket kell kitalálniuk, hogy becsábítsák az embereket. Egyre több helyen építenek be tárlatokba audiovizuális elemeket: hanganyagokat hallgathatunk meg, sötétebb termekbe elvonulva dokumentumfilmekbe nézhetünk bele, illetve tableteken és digitális képkereteken is tudhatunk meg információkat a kiállítási tárgyakról.
Külföldi kísérletek
Az American Museum of Natural History (Amerikai Természettudományi Múzeum) egy okostelefonos alkalmazással, az Explorerrel egészítette ki tárlatait. A múzeumban összesen 800 jeladó van, amelyek segítségével pont azokról a tárgyakról kaphatunk információkat, amelyek közelében vagyunk. Ha például megállunk az Óceáni élet nevű szekcióban lévő kék bálna előtt, az alkalmazás segítségével olyan plusz érdekességeket tudhatunk meg, mint például az, hogy az állat súlya felér 5 metrókocsiéval, de belehallgathatunk a bálnák énekébe is. A múzeumban emellett AR megoldások is tervben vannak.
Mi a VR és az AR?
A VR (virtual reality, vagyis virtuális valóság) egy olyan, számítógépes környezet által generált mesterséges, a valóságban nem létező világ. A felhasználó megpróbál minél inkább belemélyedni, vagyis beleéli magát a virtuális térben történő dolgokba. Az AR (augmented reality, magyarul kiterjesztett valóság) ezzel szemben a tényleges valóság virtuális kiterjesztése. Ilyenkor például egy okostelefon kamerájával körülnézve a képernyőn jelennek meg különböző információk, geolokációs alapon.
Velük szemben a Metropolitan Museum of Arts (Metropolitan Művészeti Múzeum) a VR-vonalon indult el, több külsős cég bevonásával. A Small Wonders – The VR Experience (Apró csodák – A VR-élmény) című programjukon a látogató egy VR-headset segítségével gyakorlatilag belekerül egy XVI. századi imafüzérbe. Makrofelvételek segítségével láthatja és járhatja be a gyöngyökön lévő, hihetetlenül részletes fafaragásokat. Lisa Ellis, a programhoz hozzájáruló Art Gallery of Ontario (Ontariói Művészeti Galéria) munkatársa szerint viszont csak abban az esetben érdemes digitális eszközökhöz nyúlni, ha az valami olyat nyújt, amit más módon – ez esetben szabad szemmel – nem lehetne megtapasztalni. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, hogy az új módszerek ne eltereljék a figyelmet a műalkotásokról, hanem fokozzák és elmélyítsék a látogatók élményét.
Az események részesévé válni
Mindezek segítségével a látogató külső szemlélőből részévé válik az eseményeknek, amelyek hosszútávon erősebb és emlékezetesebb élményekké válnak – megfelelve a XXI. századi elvárásoknak.
Kép: Cooper Hewitt Múzeum
Az interaktív szemléletmód a Smithsonian Intézethez tartozó Cooper Hewitt múzeumban is beköszönt. 2014-ben bevezették a Pent, ami lényegében egy elektronikus tollat takar. A több külsős cég bevonásával megtervezett Pent a múzeum bejáratánál kapják kézhez a látogatók, amivel különböző digitális felületekre rajzolhatnak. Emellett saját fiókukra is tölthetnek le információkat. Az eszköz népszerűsége igazolja azt, hogy a digitális újratervezés nem feltétlenül egy szükséges rossz, amihez alkalmazkodni kell. Caroline Baumann, a múzeum igazgatója szerint a Pen bevezetése egyre több olyan látogatójuk van, akik korábban egy tárlatot sem néztek meg. Az Immersion Room (Az alámerülés szobája) az egyik legjobb példája annak, hogy az élmény minél személyesebbé tételére kell a hangsúlyt fektetni. A szoba két falát hatalmas képernyők borítják, amire a látogató a Pen és egy érintőképernyős felület segítségével azt a mintát vetíti ki maga köré, amelyiket ő kiválaszt – sőt, a saját rajzaival is megteheti ezt.
De mi a helyzet itthon?
Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy nem vész-e el mindezzel a múzeumok oktató jellege? Érthetők-e, észrevehetők-e a „csillogás” mögött? Nem megy-e ez át parasztvakításba? Hegedűs Anita, a Szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa szerint egyáltalán nincs erről szó. „A 2013-as Egyszer volt… az ősember című kiállításunkon X-Box Kinecttel állatokra lehetett vadászni, szőrmébe öltözni, kiásni egy ló csontvázát a homokozóból stb. 2014-ben A fáraók Egyiptoma című kiállításnál már piramist lehetett építeni, amit nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagyon szerettek. Minden audiovizuális, érintőképernyős, hallgatható, mozgóképes anyag növeli és segíti is a befogadhatóságot és a feldolgozást. Az ilyen élmények részeként megszerzett tudás sokkal mélyebben bevésődik.”
Jelenleg a PlakArt – Vizuális művészet a számítógépes grafika előtt című kiállításhoz készítettek el egy okostelefonos alkalmazást. Az applikáció narrációt tartalmaz, amit a múzeum munkatársai mondtak fel. Ahogy halad előre a látogató, úgy indíthatja el a plakátokhoz tartozó, megfelelő hanganyagot. Ebből ugyanazokat az információkat kapja meg, mintha egy szervezett tárlatvezetésen venne részt. „Fontos megemlíteni azt is, hogy a múzeumot látogatók közül sokan továbbra is igénylik a személyes tárlatvezetést. Vannak, akiknek fontos az élő beszéd és hogy kérdezni tudjanak, ha akarnak. Az alkalmazás, mint megoldás elsősorban a fiatalabb korosztálynak tetszik, akik nem kedvelik a hagyományos, „tömegelős” bejárást.”
Mivel a fenti fejlesztésekre alapvetően mindenhol pozitív visszajelzések érkeztek, számíthatunk arra, hogy a külföldi példákat követve nálunk is egyre több hasonló tárlattal találkozhatunk. Ezek elterjedéséhez viszont elsősorban az szükséges, hogy a múzeumok megfelelő támogatásokkal, más cégekkel együttműködve vagy saját digitális részleg kialakításával dolgozzanak azon, hogy végső céljukat, vagyis a múlt relikviáinak megőrzését olyan eszközökkel valósítsák meg, amivel a lehető legtöbb látogatót meg tudnak szólítani.
Tetszett a cikkünk?
Kövess minket Facebook-on is!
