Az I. IT Megmérettetés egyik győztese (DevOps): Interjú Hadadi Péterrel

Jövő Olvasási idő: 3 perc

Építészmérnöktől a programozóig: Hadadi Péterrel, az I. Országos IT Megmérettetés szerteágazó ismeretekkel rendelkező résztvevőjével beszélgettünk!

Az I. Országos IT Megmérettetés során négy kategóriából kettőben dobogós eredményeket ért el a teljesen más területről érkező versenyző: DevOps témakörben a megosztott első, míg PHP programozásban a harmadik helyet szerezte meg Hadadi Péter, akivel többek között a fiatalok informatikai pályára való tereléséről is beszélgettünk.

IThon.info: Hol találkoztál az Országos IT Megmérettetés versennyel, miért érezted fontosnak, hogy elindulj?

Hadadi Péter: Ha jól emlékszem, Facebookon láttam a hirdetést. Szeretek játszani, szeretem magam kipróbálni, a rövidebb tesztek során pedig viszonylag gyorsan lehet visszajelzést kapni, hogy mi az, amit jól csinált az ember, mi az, amit nem. Kifejezetten tetszett, hogy volt külön DevOps kategória, hiszen ez egy felkapott és trendi terület. Emellett kíváncsi voltam, hogy mennyire lesz szerteágazó a kérdéssor.

IThon.info: Mennyire voltál elégedett a feladatokkal?

Hadadi Péter: A DevOps kategória kifejezetten jó volt, nagyon relevánsak voltak a kérdések, jól fel volt építve a nehézségi szint növekedése is. A PHP programozásban a végén már volt pár olyan kérdés, ami inkább a munkaszervezés, projektmenedzsment témakörébe tartozik, kicsit az volt az érzésem, mintha elfogytak volna a szakmai témák, holott még bőven lett volna olyan terület, amit ki lehetett volna vesézni.

IThon.info: MIlyen kategóriákban indultál?

Hadadi Péter: A PHP, DevOps és a Linux üzemeltetés kategóriában indultam, a biztonságos programozást pedig sokkal inkább személyes érdeklődésből kezdtem el. A Linux kategória inkább RedHat specifikus volt, voltak nehezebb kérdések is, de mindent egybevéve nem volt vele gond. Összességében az is kiderült, hogy van még mit tanulni.  A lebonyolítás is rendben volt, egy szakmai kérdés miatt reklamáltam, miután kijött a hetedik forduló után, hogy második vagyok. :)

Az I. Országos IT Megmérettetés kiemelkedő tehetségei: Interjú Hadadi Péterrel

IThon.info: Mi az, amit még fejlesztenél a megmérettetéssel kapcsolatban?

Hadadi Péter: A platformot lehetne javítani, illetve átgondolni, mit lenne érdemes használni. Emellett hasznos lenne gyakorlati feladatokat is bevetni. A verseny formája nagyon tetszett, tematikailag is alapvetően rendben volt, persze bővíteni mindig lehet a kategóriákat, pl. a Pythont is sokan használják.

IThon.info: Mit érdemes tudni a szakmai hátteredről, illetve miben látod a jövőt?

Hadadi Péter: Elég messziről jövök, van egy pénzügyi szakközépiskolás érettségim, egy építészmérnöki diplomám, és egy autodidakta fejlesztői történetem, az eredeti szakmámban három évet dolgoztam. Így, hogy én is részt veszek kiválasztási folyamatokban, azt látom, hogy teljesen mindegy, honnan jön a jó ember, lényegében nem számít, hogy ki mit végzett.

Úgy érzem, hogy most jó helyen vagyok, nagyjából két éve dolgozunk a DevOps alapelvek alapján. Amikor bevezettük, felmértük, hogy ki az, akit érdekel a terület, belső oktatások során adtuk át az ismereteket, és azóta ez jól működik, nagyon szívesen végzik a kollégák ezeket a feladatokat.

A jövőt tekintve a mesterséges intelligencia most nagyon tör előre, biztos, hogy előbb-utóbb mindenhol megjelenik.

IThon.info: Mit gondolsz a jövő nemzedékének informatika irányába való tereléséről?

Hadadi Péter: Vannak nyári gyakorlatosaink, akik fix projektmunkát kapnak nálunk, ennek során is látjuk, hogy van, akit ez érdekel, nagyon szívesen csinálja,  és van, aki nem. Nyílván tanítani is csak azt lehet, akiben megvan a nyitottság. Nem lehet azt mondani, hogy valaki fejlesztőnek születik, az érdeklődést lehet felkelteni. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy a DevOps oktatás végére szerveztünk egy játékot, amikor elrontottunk egy rendszert, a résztvevőknek pedig meg kellett javítaniuk. Az ilyen gyakorlati feladatokkal lehet akár a fiatalokhoz is közelebb vinni az informatikát.

Az Országos IT Megmérettetés remek lehetőség a jelen és a jövő informatikusainak. A szakmai ismeretek bővítése mellett a verseny remek alkalom, hogy a képzett szakemberek megmutassák és összemérjék tudásukat. Akik még most ismerkednek, tanulják a szakmát, azok pedig számtalan új információra tehetnek szert.  Te mire vársz? Jelentkezz!