Sikersztori a hazai pénzügyi világban: UiPath szoftver-robotokkal a folyamatautomatizálás útján

Fejlesztés Olvasási idő: 7 perc

Egyre többen gondolják úgy, hogy az automatizálás elengedhetetlen lesz a jövő üzleti kihívásainak megválaszolására, a szoftver-robotok száma az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt.

Hazánkban is megindult térhódításuk, és egyre több sikeres megvalósításról hallhatunk, olvashatunk – netán mi magunk is találkozhatunk vele. Cikkünkben rendhagyó módon elhoztuk az ügyfelet és a robotizációs projekt megvalósításával megbízott tanácsadó céget is! Közös projektjük témája felkapott, érdekes, előremutató, ráadásul sokunkat érinthet is: robotizált folyamatautomatizálás a banki szektorban! A K&H Bankot senkinek nem kell bemutatnunk, azt azonban talán kevesen tudják, hogy hazai viszonylatban élen járnak az RPA (Robotic Process Automation) fejlesztések bevezetésében. A BCA Hungary Kft.-vel régebbre nyúlik vissza együttműködésük, így nem véletlen, hogy mellettük tették le a voksukat, amikor elkezdtek automatizációban gondolkodni. Takács István, a BCA szenior tanácsadója, partnere és Benkő-Redl Angelika, a K&H csoport Customer & Process Excellence területének vezetője avatott be bennünket az automatizáció mellett szóló érvekbe, az automatizációs keretrendszerek előnyeibe, a már megvalósult fejlesztésekbe és jövőbeli terveikbe. Válaszol az ügyfél, de a tanácsadó sem hagyja szó nélkül! 🙂

IThon.info: Hogy indult a közös munkátok RPA területen?

Benkő-Redl Angelika: Folyamatosan keressük a hatékonyság növelésének lehetőségeit. Először a KBC anyavállalatunktól hallottunk a robotizálás pozitív tapasztalatairól, majd pedig Magyarországon a BCA volt az elsők között, akik meggyőzetek minket, hogy megéri kipróbálni, mert gyorsabban és olcsóbban tudunk automatizálni a UiPath segítségével, mintha belevágnánk egy informatikai fejlesztésbe. A szoftver-robotot ugyanis könnyebb megtanítani a kollégák számítógépen végzett munkájára, mint magát az informatikai rendszert átprogramozni egy újfajta működésre. A K&H Bank-nak már több éves pozitív tapasztalata volt a BCA-val való együttműködések terén, így a bizalom adott volt. Tudtuk, hogy tehetséges, gyorsan tanuló, kiválóan együttműködő kollégákkal dolgoznak, akik a K&H csapatába integrálódva mind az üzleti, mind az informatikai kihívásokat szívükön viselik, és gyorsan megtalálják a hatékony megoldást. Takács István: A BCA több mint 13 éve segíti elsősorban pénzügyi, telekommunikációs, energetikai iparágból érkező ügyfeleit üzleti és IT tanácsadással, tesztelési és folyamatautomatizálási megoldásokkal, a K&H Bankkal közel 10 éve dolgozunk együtt. Különösen motiváló számunkra, amikor egy régi partnerrel közösen léphetünk új utakra, és támogathatjuk őket előremutató rendszerek kialakításában.

IThon.info: Miért érdemes automatizálni, milyen pozitív hozadéka van egy vállalat életében?

Benkő-Redl Angelika: Egyre nagyobb teret nyer nálunk a belső folyamatok robotizálása, amely felgyorsítja a munkánkat, kiküszöböli a hibákat és növeli a hatékonyságot. Ma már szenvedélyesen robotizálunk a K&H-ban, és ahogy gyűlnek a jó tapasztalatok, a lelkesedés is fokozódik.  A robotok teljes mértékben integrálódnak a csapatok mindennapi életébe, és azokat az egyhangú munkákat veszik át, amihez nem feltétlenül kell emberi beavatkozás, így a kollégák kreativitást, átgondolást igénylő feladatokra összpontosíthatnak. Úgy gondolom, ez hozzájárul a vonzó munkahely képéhez is. Ma már a Bankban és a Biztosítóban 30-nál több robot segíti a kollégák munkáját, és éves szinten több mint 20 millió apró lépést végeznek el a kollégák helyett. A pandémiás helyzetben is töretlenül dolgoznak a robotok – őket nem érintette a járvány! 🙂 Takács István: A K&H Banknál már napi szinten tapasztalhatják a robotizáció számos előnyét, ami számunkra is remek visszajelzés. Ha nagyon egyszerűen fogalmazzuk meg, azt lehet mondani, hogy a robot mindazokat a gyengeségeket kiküszöböli, ami ember voltunkból fakad: hibamentesen tud dolgozni, nincs alvásigénye, nagyon gyors, mindezek eredőjeként pedig rendkívül hatékony. Bár sokan félnek attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat, ez cseppet sem így történik, épp ellenkezőleg: sokakat felszabadítanak a monoton feladatok alól, ezáltal a munka minősége alakul át, és tolódik el egy magasabb hozzáadott értékű feladatvégzés felé. Hogy más iparágakból is hozzak példát: Van olyan gyógyszeripari ügyfelünk, ahol a mindennapi munkát gyorsították fel azzal, hogy a szoftver-robot minden hajnalban lekéri az aktuális számlaegyenlegeket, így az érintett belső folyamatok órákkal korában kezdődhetnek meg. Vagy egy másik példa: olajipari ügyfelünk külföldi leányvállalatánál olyan robotot vezettünk be, amely egy térképes keresőn végez piackutatást, elősegítve a hatékonyabb árazást. Korábban emberek járták körül az adott területeket, de mire az adatok feldolgozásához jutottak, azok már akár több naposak, sőt hetesek is lehetettek, míg a robot akár naponta többször is el tudja végezni ugyanezt a feladatot. A szoftver-robotok tehát lassan minden iparágban utat törnek maguknak, egyszerre hatékonyabbá téve az érintett cégek belső működését és motiváltabbá a kollégákat, akik a nagyobb hozzáadott értéket és kihívást okozó feladatokra tudnak koncentrálni.
BCA_interjúalanyok Benkő-Redl Angelika – K&H, Takács István – BCA[/caption]

IThon.info: Melyik robotizációs megoldás mellett köteleztétek el magatokat és miért?

Benkő-Redl Angelika: A K&H Bank a UiPath alapú robotizálást vezette be, részben üzleti kollégák, bonyolultabb megoldások esetében pedig a BCA segítségével, akik a szoftver-robotok elkészítését és az OCR (optikai karakter felismerő) képesség kialakítását azóta is aktívan támogatják. Takács István: Az elmúlt években számos robotizációs keretrendszer jelent meg, véleményünk szerint ezek közül a UiPath egyértelműen a leginnovatívabb és legmagasabb minőséget képviselő. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a programozását IT vénával rendelkező üzleti kollégák is el tudják sajátítani, segítségével mégis az üzletileg kritikus és fontos folyamatokat lehet robotra bízni. Ebből adódóan nálunk többnyire egy, esetleg két kolléga dolgozik egyszerre egy-egy robotizációs feladaton, amelynek megvan az a hatalmas előnye, hogy egy kézben/fejben van meg minden fontos információ az üzleti igénytől kiindulva a megvalósításon át az élesítésig, mely így a lehető legjobb és leghatékonyabb megoldást adja. Ezáltal a kollégáink is olyan szintű és minőségű tapasztalatra tesznek szert, ami kevés helyen szerezhető meg: specifikálnak, megvalósítási-, erőforrás- és költségterveket készítenek, implementálnak, tesztelnek, élesítenek, támogatják a visszamérést, az optimalizációt. Míg máshol szívesebben választják ketté az üzleti elemzői és a fejlesztői szerepkört, a BCA-nál kifejezetten ennek a két munkakörnek az egyben tartásával vannak nagyon jó tapasztalataink mind a kollégáink, mind az ügyfeleink részéről.

IThon.info: Ki tudtok emelni néhány sikeres robotimplementálást a bank életéből? Melyek voltak ezen robotok főbb előnyei?

Benkő-Redl Angelika: A K&H Biztosítónál az egyhangú, ugyanakkor nagyszámú, de egyszerű szabályok mentén működő díj visszautalás rögzítésének folyamatát automatizáltuk. Így évente 130 000 tranzakciót hajthatunk végre, miután a robotok a manuális megoldásnál legalább hatszor gyorsabban dolgoznak, emellett a hibalehetőségeket is kizárhatjuk. A robotizált feldolgozás eredményeképpen 67 000 ügyfelünk 50%-kal gyorsabban kapta vissza a túlfizetett díját 2019-ben! Egy másik példa: a K&H Csoportszolgáltató Központban ma már a kifizetésre váró forint számlák 90%-át robot ellenőrzi ún. OCR (optikai karakter felismerő) képességgel, és éves szinten több mint 40 000 papír kinyomtatását is megspórolja nekünk. A vállalati ügyfeleink adóigazolásait kérésükre egy robot készíti el, és küldi el nekik az elektronikus postaládájukba. IThon.info: Hogyan tovább – milyen terveitek vannak a jövőre nézve? Benkő-Redl Angelika: Az első robotjaink 2018 decemberében indultak hódító útjukra, így közülük 5 már hamarosan túllépi a 2 éves babakort. Ők már igazi csapattaggá váltak, sokan nevet is kaptak, és már természetesnek vesszük, hogy itt vannak közöttünk. Úgy érzem, hogy ezzel jelenleg piacvezetők vagyunk a bankszektorban. A jövőben pedig a további automatizálási képességek feltárása és ötvözése az irány, a kreativitást nem igénylő, monoton folyamatlépéseket szeretnénk az elejétől a végéig teljes mértékben automatizálni, hogy minél több időnk maradjon az értékteremtő feladatokra és az ügyfeleinkkel való kapcsolattartásra. Takács István: A jövőben is minél több olyan sikerprojektnek szeretnénk a részesei lenni, mint ami a K&H csoportnál már megvalósult fejlesztéseket jellemzi. Bízunk benne, hogy továbbra is támogatni tudjuk őket a minél magasabb hatékonyság elérésében. A BCA szempontjából hasonlóan nagyívű terveink vannak: hazánkban jelenleg a BCA a UiPath legaktívabb partnere, de az együttműködést még tovább szeretnénk erősíteni a Gold partnerség mellett az USN (UiPath Service Network) minősítés megszerzésével is, melyet a UiPath csak azon cégeknek ítél oda, aki bizonyították kimagasló szakmai hozzáértésüket, kiválóságukat. A BCA 20+ fős automatizáló csapatának több mint fele UiPath szakértő, 2018 óta lényegében minden évben duplázni tudtuk az ügyfélkörünket, aminek a járványhelyzet sem szabott gátat. Jelenleg közel 10 magyarországi vezető nagyvállalatot támogatunk automatizálási céljainak elérésében. A UiPath a kollégáink számára is kiemelkedő fejlődési lehetőséget biztosít: a rendkívül színes és széleskörű feladatkörben rengeteget lehet tanulni, ami kifejezetten csábító lehet azok számára, akik a változatosságot, a magasfokú önálló munkavégzést és természetesen az azzal járó felelősséget részesítik előnyben. Éppen ezért az új kollégák kiválasztásánál sem az erős programozói tudás az elsődleges szempont, az analitikus gondolkodás és az üzleti szemlélet megléte többet nyomhat a latban. Egy robotizációs projekt sikeressége rendkívül sok tényezőtől függ, egy valami azonban biztos: lehet bármennyire előremutató egy technikai keretrendszer, jól megtervezett a folyamat, önmagukban mindezek még messze nem elegendők. A legmodernebb technológia sem tudja pótolni az ügyfél és a támogatással megbízott tanácsadók közötti összhangot, a kölcsönös tiszteletet, a közös célokért való együttműködést. Ez az, amit egy robottal sem lehet kiváltani, sem most, sem pedig a jövőben. Amennyiben szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, kövess minket a Facebook vagy LinkedIN oldalunkon is!