Egy BMW, egy provokatív kampány és a Periscope: munkáltatói márkaépítés a 21. században

Egyéb Olvasási idő:3 perc

mini

2011, Hannoveri vásár. Három szakember először áll ki a nyilvánosság elé a negyedik ipari forradalmat előrevetítő gondolatokkal. Azóta a fogalom és a célok a hétköznapok részévé váltak, a vállalatokat még nagyobb kihívás elé állítva többek között a megfelelő munkaerő elcsábításában és megtartásában.

Az IT szektorban tapasztalható -már unalomig ismételt- munkaerőhiány tőlünk Nyugatra is markáns jellemzője a piacnak: Németországban 2016 végén óvatos becslések szerint is 51 000 betöltetlen állást számláltak. Ennek ellenére egy, a cégek munkáltatói kommunikációját vizsgáló tanulmány – kinek meglepő, kinek kevésbé meglepő – eredménye nem más lett, mint hogy a német tőzsdén jegyzett 30 legnagyobb cég lényegében ugyanazokat a szófordulatokat (sőt, sok esetben mellékneveket!) használja, hasonló víziót, értékeket fogalmaznak meg. Az employer branding egyediséget és megkülönböztetést célzó jellege lényegében teljesen elveszett ezen cégek között. Ennek ellenére a 2017-es Employer Branding Award-on az első három helyek legalább egyikét a nagy autóipari vállalatok foglalták el (Bosch, Audi, Mercedes, BMW), a kicsik szinte meg sem jelentek a díjazottak között.

Ha azonban valóban izgalmas és érdekes megoldásokat szeretnénk látni a csili-vili karrieroldalak, videoüzenetek, social media oldalak, jelenlegi munkavállalók megszólaltatása, egyetemistáknak szervezett versenyek, meetupok helyett, mégis a kisebb, és nem feltétlenül az IT szektorhoz kötődő cégek között találhatunk úttörő praktikákat.

Az interjúra még tömegközlekedéssel, hazafele már egy MINI-vel.

Kinek ne lenne csábító ennek lehetősége? A Reply egy közepes méretű, IT szolgáltatásokat nyújtó vállalat. Az olasz hátterű cég az utóbbi években kezdte letenni névjegyét a német piacon, és a tehetségekért folytatott harcban pedig úgy gondolta, hogy egy igazán figyelemfelkeltő akcióhoz folyamodik. A hozzájuk pályázó egyetemisták és pályakezdők között kisoroltak egy vadiúj autót, egyrészt, hogy növeljék az ismertségüket, másrészt, hogy megsokszorozzák a jelentkezők számát. Senki ne gondolja, hogy a BMW által gyártott Mini egy ad-hoc választás volt: ezzel is a magas minőséget, a gyorsaságot, agilitást, kreativitást szerették volna a vállalathoz kapcsolni. A jelentkezők száma 30%-al emelkedett meg, és ahhoz képest, mintha fejvadászokkal dolgoztak volna, még sikerült megtakarítást is elérniük a költségekben. Hiába, néha a drágának tűnő megoldás is lehet költséghatékony…Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen kampány nem csak egyszeri témát és megjelenést biztosít, hanem ügyesen bele lehet fűzni a vállalat későbbi kommunikációjába.

“Idegesít a munkád? Ideje váltani!”

Nem mindenki merne ilyen tartalommal kampányolni és munkáltatói márkát építeni, de bizony van, aki tud nagyot álmodni. A németországi, többek között IT szakembereknek szóló újszerű hirdetési platformok kialakításával és munkáltatói márkaépítéshez kötődő tanácsadással foglalkozó Job Ad Partner úgy döntött, kipróbál valami provokatívat. Saját csapatuk építéséhez – főleg értékesítési pozíciókhoz-  (ma már több, mint 40-en vannak) kerestek egy olyan eszközt, amely nem csak “valami más”, de egyben a lehetséges ügyfelek fele is mutatja kreativitásukat.

A hagyományos hirdetési formák és karrieroldalak használata helyett létrehoztak egy landing oldalt (magyarul a címe: idegesit-a-munka), amelyen nem a szokásos hirdetésekből ismert képi világgal és tartalommal lehet találkozni. Mind a szövegezést, mind a vizuális megjelenítést tekintve humoros megoldást választottak azon legfőbb kérdések megválaszolására, hogy kit keresnek, miért jó náluk dolgozni és milyen a csapat. Mindehhez kitaláltak egy olyan címet, amely nagyon könnyen megjegyezhető, és amellyel mindenki találkozott már, pláne, ha épp váltani szeretne. Az “Idegesít a munka?” így egy olyan szlogenné nőtte ki magát, amely a célcsoportot váltásra ösztönzi, egyben megoldást mutat a változtatási helyzetre – saját magukat. A site-on természetesen jelentkezni is lehet a pozícióra, valóban csak pár kattintással.

Aki nem beszél németül, annak is érdemes az oldalra ellátogatnia, már csak a képi megjelenítés miatt is. Persze az ilyen jellegű megoldások használatánál nagyon meg kell fontolni, hogy mit képes a célcsoport befogadni, egy ilyen profilú vállalatnál viszont nagyon működhetnek a megszokottól eltérő eszközök.

Egy állami szervezet is haladhat a technológiával!

Elszakadva az IT szektortól, de maradva az IT megoldásoknál: minden hiedelem ellenére egy állami szervezet is haladhat a technológiával! A niedersachseni rendőrség úgy döntött, modernizálja felvételi folyamatát, és a hagyományos hirdetés helyett valami mást választ, hogy mindenkinek időt és energiát spóroljanak. Minden jelölt két alapvető kérdésére adnak választ a Periscope élő videóközvetítő app bevonásával (lényegében a Twitter videos változata): Illik hozzám a munka, én illek-e a munkához és illik hozzám a szervezet, én illek a szervezetbe? A gyakorlatban ez rendkívül egyszerűen működik: az adott pozíció szakmai felelőse egy 3-4 perces videóban elmondja a pozíció legfontosabb részleteit, tudnivalóit, és bárki, akinek le van töltve az alkalmazás, könnyedén eléri azt. Néha az egyszerű dolgok az igazán nagyszerűek. Semmibe nem kerül, eljut az elsődlegesen megcélzott pályakezdő célcsoporthoz, rögtön benyomást kap a pályázó a leendő feletteséről, és a leggyakoribb felmerülő kérdések is megválaszolásra kerülnek. Nem utolsó sorban mutatja, hogy egy ilyen szervezet sem ragadt le a ‘90-es években. Kell ennél jobb munkáltatói márkaépítő stratégia?

Néha ott talál inspiráló példákat az ember, ahol nem is számítana rá. Érdemes tehát nyitott szemmel járni, akár hazai, akár nemzetközi best practice-ket keresni, hiszen soha nem lehet tudni, honnan kapunk inspirációt.

Neked milyen ötletes példa jut eszedbe a munkáltatói márkaépítésre a mindennapokból? Szívesen megosztanád saját “történetedet” is egy cikk formájában? Itt megteheted!