Fizikusokból fejlesztők: a SEMILAB sikersztorija Szegeden

Fejlesztés Olvasási idő:4 perc

A Semilab sikersztorija Szegeden

A magyar alapítású, több mint 800 fős SEMILAB saját technológiai fejlesztésekkel és berendezésekkel van jelen a mikroelektronikai, nanoelektronikai és napelemipari termékeket gyártó vállalatok beszállítói piacán. Mérőkészülékeiket minőségellenőrzési és kutatás-fejlesztési projektekben használják, Európától Amerikán át, a Távol-Keletig.

Ahogy sok cég, ők is felismerték, hogy érdemes kihasználni a hazánk nyújtotta lehetőségeket, így a budapesti központ mellett Szegeden is jelen vannak, emellett pár hónapja Veszprémben is megnyitották kapuikat.

Hogyan kerültek az SZTE-n végzett fizikusok a céghez, hogyan lett belőlük fejlesztő, és hogyan vált a telephely működése igazi sikertörténetté? Nemes Dániellel – aki a szoftverfejlesztő pozíció mellett a szegedi csoportvezető helyettes feladatokat is ellátja – beszélgettünk a múltról, a jelenről és a jövőről.

Idén májusban lesz három éve, hogy a szegedi részleg elkezdte működését: a Fizikai Intézet már régebb óta együttműködött a SEMILAB-bal – elsősorban analízis-programozói feladatokban- amikor felkérték őket a szorosabb együttműködésre. Ahogy változott a székhely, úgy változott a közös munka mélysége és a létszám is: a kezdetben 5 fős csapatnak, amelyben Dániellel együtt egy másik pályakezdő fizikus, két tapasztalt fizikus és egy programozó matematikus kapott helyet, az egyetemen belül volt irodája, majd egy bővüléssel egyidejűleg egy 50 nm-es irodába helyezték át működésüket.
Ma pedig már a város ipari részén dolgoznak egy 180 nm-es irodában. A létszámot hamarosan 20 főre szeretnénk bővíteni, a jelenlegi 13-ról. A kezdetben fizikusi státuszban dolgozó munkatársak mind szoftverfejlesztőként támogatják a budapesti fejlesztő csapatot, ahova szép fokozatosan teljes értékű tagként integrálódtak. Napi szintű kapcsolatban vannak egymással, szorosan együttműködnek a sikerért. Annak érdekében, hogy a szegedi kollégák is minél nagyobb tapasztalatot szerezzenek a mérőgépekkel, időnként Budapestre utaznak, ahol lehetőségük van még jobban megismerni az eszközöket.

Miből lesz a cserebogár? Avagy miből lesz a fejlesztő?

Bár a fizikusi képzés során a programozás nem fókuszterület, és inkább az utolsó években kerül elő (pl. különböző méréstechnikai munkafázisok programozása), mégis van egy meghatározó közös pont a tanulmányokban és a fejlesztésben: mindkettő során igen erőteljesen kell használni a problémamegoldó képességet. A programozás során lényegében folyamatosan problémákat oldanak meg, a fizikusi oktatás pedig épp erre készít fel.
Nem véletlen az sem, hogy más szektorokban, például a bankszektorban is nagyobb arányban lehet találkozni fizikusokkal. Modellépítési ismereteik alkalmassá teszik őket arra, hogy statisztikai adathalmazokra olyan fizikai modelleket építsenek, amelyeknek alapjai például a hőtanon nyugszanak.

A magas szintű analízis és- méréstechnika ismeretek, a fizikai mennyiségek pontos értése remekül illeszkednek a vállalat által tervezett mérőkészülékek működésének rendkívül gyors megértéséhez és átlátásához.
A fizikusi háttérrel a szegedi kollégák nagyon hamar megtalálták a hangot a cégen belüli fizikusokkal, mérnökökkel, pontosan értik egymás nyelvét, ami a fejlesztésben óriási előny, egyúttal akár gyorsító tényező is, hiszen nem kell időt szánni arra, hogy egy-egy fejlesztés gyakorlatban való működési célját elmagyarázzák.

A C# nyelvet így nem volt nehéz elsajátítaniuk, hiszen a programozás alaplogikáját ismerték, értették a kollégák, emellett természetesen a cég képzést is biztosított számukra, amelyeken online is részt tudtak venni.

A Semilab sikersztorija

Fejlesztőként nagy motivációt jelent a vállalatnál, hogy lehet látni a munka kézzelfogható eredményét, és pontosan lehet tudni, hogy a fejlesztett “végtermék” hogyan jelenik meg a mindennapokban: a mikrochipek gyártásához használt szilícium alapanyagot előállító világcégek mindegyike SEMILAB mérőműszereket használ. Így egy mérési módszer lefejlesztése, ami, ha implementálásra kerül a gyártósorban, magát a termelési folyamatot teszi hatékonyabbá, végsősoron akár a terméket olcsóbbá. De meg lehet említeni azokat a gyártókat a félvezetőiparban is, akik a LED-eket gyártják, és szintén a vállalat mérőműszereit használják. Ez fejlesztési szempontból is nagy felelősség, hibátlanul kell futnia a szoftvernek a berendezésekben.
Szintén támogatja a munkát, nem utolsó sorban pedig nagy élményt is jelent, amikor lehetőség van valamelyik külföldi partnerhez utazni és részt venni a mérőgépek beüzemelésében. Ebbe a szegedi kollégáknak is lehetőségük van bekapcsolódni, ezzel is elmélyítve szakmai ismereteiket.

Kell egy csapat…és fél tucatnyi lelkes kolléga

A szegedi csapat bővítése során nem csak fejlesztői pozíciókba kerestek új kollégákat, több tesztelővel is bővültek. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a fizikusokat könnyebb megszólítani, ami több tényezőből tevődik össze. Egyrészt a cég kollégáinak kapcsolati hálója a tanulmányi háttér miatt sokkal kiterjedtebb ebben a körben, illetve a képzés során találkoznak is a SEMILAB nevével, másrészt kár lenne tagadni, hogy a programozóként elérhető fizetés jóval kedvezőbb, mint ami fizikusként kapható, ez sokak számára csábító lehet. Ha mindezt hozzáadjuk ahhoz, hogy a programozói feladatok nem idegenek a fizikusok számára, nem egy olyan szakmát kell nekik eladni, ami távol áll tőlük, nem volt nehéz ilyen hátterű kollégákat magukhoz csábítani.

Természetesen a fizikus végzettségű kollégáknál is rendkívül fontos, hogy legyen bennük erős érdeklődés, elköteleződés a fejlesztés iránt, legyenek ambíciózusak és lelkesek, hajlandóak legyenek sokat tanulni, tegyék oda magukat és vonzó legyen számukra az olyan pörgős multi környezet, mint amit a SEMILAB tud kínálni. Mindez meghatározó szempont a kiválasztás során, ahol sokszor nem is feltétlenül az lesz a döntő, hogy ki mennyire helyesen tudja kitölteni a szakmai tesztet. Dánielék sokkal inkább nézik azt, hogy hogyan áll neki a jelölt megoldani egy problémát, mi jellemző a gondolatmenetére.

A szegedi iroda jövőjét tekintve ebben az évben is bővülni szeretnének, akár további 6-7 kollégával. A tapasztaltabb fejlesztő kollégák náluk is a legkeresettebbek, akár olyanokat is szívesen fogadnának, akik egyéb objektumorientált nyelvről (pl. Java) képeznék magukat C# irányba.

Bár a szegedi telephely esetében valójában kevésbé volt szándékos, hogy a fizikus végzettségűek számára fejlesztői pályát kínáljanak, sokkal inkább a sors alakította így, az elmúlt pár évek tapasztalata alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nem csak, hogy sikeres a kelet-magyarországi csapat, de hátterük miatt komoly hozzáadott értéket képviselnek a cég életében.

A SEMILAB elismeri és honorálja azokat a kollégákat, akik igyekeznek, akik akarnak és akik lelkiismeretesen végzik munkájukat. Történetük remek példa arra, hogy a kereslet hogyan találkozhat a kínálattal, és, hogy hogyan lehet a legjobbat kihozni a helyi adottságokból.