Elérhető a HoloLens 2 a fejlesztők részére

Fejlesztés Olvasási idő:1 perc

Elérhető a HoloLens 2 a fejlesztők részére

Februárban a Microsoft bemutatta a HoloLens 2-t a világnak. A cég most fogja bejelenti a Microsoft Build-en, hogy a kiterjesztett valóság eszköz a fejlesztők számára elérhetővé válik, az Unreal Engine 4 SDK szoftver támogatása mellett.

Gyakorlatilag, a Microsoft  most annak a terméknek a megjelenését fogja bejelenteni, ami a  HoloLens 2 Development Edition névre hallgat. Ez az a verziója a HoloLens 2-nek, amellyel kifejezetten a fejlesztőket célozzák meg, hogy felépítsék a szoftverkönyezetet az eszköz körül.

Ennek nagy része az Unreal Engine 4 lesz – az Epic Games vezérigazgatója, Tim Sweeney ígérte meg a rendelkezésre bocsátását, a HoloLens 2 februári bemutatóján, a Mobile World Congress-en. Sweeney rendkívül kritikus volt  a Microsoft fejlődési gyakorlatával szemben, így a hozzájárulása igen lényeges.

A Development Edition megszerzéséhez a potenciális vevőknek csatlakozniuk kell a Microsoft Mixed Reality Developer programhoz. Azok, akik már előre megrendelték a sztenderd kiadást, az idei év során, később még megváltoztathatják a rendelésüket.

A Microsoft a fejlesztőktől egyszeri 3500 dolláros díjat számol fel, de bérelni is lehet, havi 99 dolláros áron. A Microsoft 500 dollár értékben Microsoft Azure kreditet ad, valamint ingyenes, három hónapos próbaidőszakot a Unity Pro-hoz és a Unity Pixie Plugin-hoz.

Elérhető a HoloLens 2 a fejlesztők részére - kép
A kép forrása: www.techradar.com

A “sima” HoloLens 2 számos szempontból felülmúlja a négy éve kiadott elődjét

A HoloLens 2 legfőbb fejlesztése egy olyan látómező, amely több mint kétszerese az első generációs HoloLens-ének, körülbelül 2000 pixel jut egy szemre.

Jobban érzékeli a helyiségben lévő valós fizikai tárgyakat. A HoloLens 2 olyan elemeket tartalmaz, mint például az Azure Kinect érzékelő, az ARM processzor vagy a szemkövető érzékelők.

Javult az a mód, ahogyan a felhasználó interakcióba lép a kiterjesztett valóságos „hologramokkal”, beleértve a 10 pontos virtuális „érintés modellt”, valamint azt, hogy a hologramok képesek követni a felhasználót ahelyett, hogy a virtuális tér egy meghatározott részén maradnának. Mindez a Qualcomm Snapdragon 850-en alapul, nagyfelbontású kamerával és nagysebességű 802.11ac vezeték nélküli interfésszel, amely az internethez csatlakoztatja.

A HoloLens 2 könnyebb. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az elülső része szénszálas anyagból készült, másrészt pedig a már említett Qualcomm Snapdragon 850-es chipnek – utóbbi egyébként az üzemidőn is javított. Az eszközt USB-C-vel is fel tudjuk tölteni.

A Microsoftnak van egy körülbelül 600 fejből (igen, fejből) álló adatbázisa, amely nyomon követi a koponya alakját, a szem mélységét, az orrhíd méretét és relatív helyzetét is. A Ledbetter csapata pedig érzékelőket csatolt az emberek nyakához, hogy mérjék az izomterhelést, és hogy megbizonyosodjon arról, hogy a súlypont megfelelő volt. Ezek következtében pedig sokkal kényelmesebb viselni.