Jól teljesítenénk a programozók olimpiáján

Egyéb Olvasási idő:1 perc

programozó olimpia

A HackerRank oldalán regisztrálók számára a szerkesztők folyamatosan újabb és újabb kihívásokat tesznek közzé – ezeket megoldva a játékokban résztvevők fejleszthetik a tudásukat, ezzel párhuzamosan pedig versenyezhetnek is egymással. Az eredeti cikk nagyjából egy éves, akkor másfélmilliós közösségről írtak benne, amely azóta valószínűleg jelentősen gyarapodott.

Adott tehát egy online közösség, amelynek tagjai a világ minden tájáról regisztráló programozók, és adott egy rendszeresen frissülő feladatlista is, ahol a rangsorolás egyfelől a pontosságon, másfelől a feladatra fordított időn múlik. Lényegében tehát minden, ami ahhoz szükséges, hogy az adott programozók mellett azokat az országokat is sorba lehessen állítani, amelyeket a részvételükkel (nem hivatalosan ugyan, de mégis) képviselnek.

Az oldalon különböző kategóriákban lehet feladatokat megoldani – ezek közül egyértelműen az Algoritmusok a legnépszerűbb, aminek egyik oka az lehet, hogy a feladatok megoldásához a résztvevők maguk választhatják ki a számukra legkézenfekvőbb programnyelvet. Ebben a kategóriában dinamikus programozási, adatrendezési és egyéb logikai alapú kihívások találhatók. A második és a harmadik helyen a cikk írásakor a Java és az Adatstruktúrák kategória szerepelt.

Az országos lista összeállításához azt vették alapul, hogy milyen átlagos pontszámot értek el a programozók az össze kategóriát tekintve – ezen a listán szerepel Magyarország az előkelő 5. helyen, Kína, Oroszország, Lengyelország és Svájc után:

Kép forrása: hackerrank.com

Nem csak az összesített listán szerepel kiemelkedő helyen Magyarország: az egyes kategóriák top5-ös listái közül több helyen is feltűnünk: A Java, a C++, és a Shell esetén a harmadik, az Adatbázisokban pedig az ötödik helyen látható a Hungary felirat, a Tutorials, vagyis a gyakorló feladatok esetén pedig a legelső helyen szerepelnek a jelek szerint szorgalmasan gyakorló magyar résztvevők:

Kép forrása: hackerrank.com

Mindezek mellett van egy olyan helyezés is, amire különösen büszkék lehetünk: ha egy résztvevő bármilyen eredmény nélkül feladja a kihívást, amelyen épp dolgozik, akkor egyáltalán nem kap pontokat érte. A nulla pontot elérő felhasználók arányát nézve elmondható, hogy Svájc után a kihívások magyar résztvevői a legkitartóbbak, hiszen ez az arány nálunk a második legalacsonyabb!

Kép forrása: hackerrank.com

Ha te is érdeklődsz a programozás iránt, nézz szét az alábbi céges adatlapokon és böngéssz a cégek között a saját preferenciáidnak megfelelően! Ha szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, kövesd a Facebook oldalunkat.

[cegajanlo id=”munkaltatok”]