Mi fán terem az IT tanácsadó?

Ti mondtátok Olvasási idő:4 perc

Mi fán terem az IT tanácsadó?

Azért, hogy első kézből tudjunk hiteles információt adni, két olyan hölggyel készítettünk interjút, akik IT tanácsadással foglalkoztak éveken át, jelenleg pedig a BCA csapatát erősítik, HR-esként. Interjú Sors Erikával és Várhidy Amandával.

IThon.info: Mesélnétek arról, hogy mivel foglalkoztatok, mivel foglalkoztok?

Sors Erika: Én a BME-n végeztem mérnökinformatikusként. Az első munkahelyemen már IT tanácsadással foglalkoztam, ami annál a cégnél azt jelentette, hogy az időm több mint felében programoztam… De ott voltak mellette az IT tanácsadás igazi feladatai: üzleti elemzés, tesztelés, rendszerintegráció. Aztán több mint 10 évvel ezelőtt csatlakoztam a BCA-hoz, ahol már csak „igazi” tanácsadói feladataim voltak: dolgoztam üzleti elemzőként és IT megoldásfelelősként, írtam magas szintű és részletes specifikációkat, folyamatos egyeztettem az üzleti oldallal és az IT-val, teszteseteket írtam és teszteltem, tartottam oktatást, voltam rendszerintegrátor és projektvezető is. Innen váltottam át 3 éve a HR-re. Ilyen tapasztalatokkal a hátam mögött megértem, amit a kollégák mondanak, akkor is, ha a fejlesztőkkel beszélek, és akkor is, ha egy elemzővel vagy egy projektvezetővel.

Várhidy Amanda: Én is IT tanácsadással foglalkoztam, tavaly volt 10 éve, hogy elkezdtem, de végzettségem szerint közgazdász vagyok. Amikor felmerült a lehetőség, hogy átkerüljek a HR csapatba, nagyon örültem, mert ez az első cég, ahol azt látom, hogy tényleg odafigyelnek az emberekre. Ez látszik az alacsony fluktuációnkból, és abból, hogy mennyire szeretnek itt dolgozni a kollégák.

Mi fán terem az IT tanácsadó - Sors Erika

IThon.info: Elképzelhető az, hogy kezdőként az IT tanácsadás területen helyezkedjen el valaki IT végzettség nélkül?

Sors Erika: Igen, elmesélnék egy példát is. Van kolléganőnk, egy fiatal lány, aki abszolút IT-mentes dolgokat tanult csak az egyetemen. Az egyik első körös interjú feladatunk egy tanácsadói szakmai feladat – akinek már van releváns szakmai tapasztalata, attól egy jó megoldást várunk, akinek még nincs, attól pedig logikus gondolkodást, és rendszerszemléletet. Ennek a lánynak nem volt releváns tapasztalata, nem ismerte a keretet, amiben dolgozni kellett, de látszott, hogy megértette, mi a feladat. Fel tudott tenni olyan kérdéseket, amik az mutatták, hogy átlátta a „nagy egészet”, a válaszok alapján pedig végül egy kimondottan jó megoldást tudott elkészíteni. Öröm volt látni :) Azóta itt van már nálunk 1,5 éve, rengeteget tanult és fejlődött: egyedül tart 10-15 fős üzleti workshopokat, amik alapján funkcionális specifikációkat gyárt, egyeztet a fejlesztőkkel, a fejlesztések elkészülte után ellenőrzi a kész funkcionalitást – és hamarosan el is készülnek egy egyedi fejlesztésű nagy IT rendszerrel.

Várhidy Amanda: Nem csak a teljesen más irányból érkezőket tudjuk IT tanácsadóvá képezni, hanem IT tanácsadóból is van lehetőség más – akár fejlesztői – irányba elmenni. Van két olyan kolléga, aki IT tanácsadóként érkezett hozzánk, de érdekelte őket a programozás. Mind a ketten on-the-job kezdtek fejlesztőnek tanulni: egy projekt keretében tudtak foglalkozni kisebb kiadható fejlesztési feladatokkal, kaptak rá dedikált időt, és mellettük állt egy senior kolléga, akitől mint mentortól támogatást kaptak. Szépen lassan belejöttek, hiszen a képességeik már amúgy is megvoltak hozzá.

IThon.info: Mi alapján szűritek a jelentkezőket, kiből lesz jó BCA-belépő? Vagy mi kell ahhoz, hogy valaki jó IT tanácsadó legyen, szakmai előképzettség nélkül?

Sors Erika: Elsősorban emberi alkalmasságot vizsgálunk, soft skill-eket, elemzőkészséget, kommunikációt, hozzáállást. Azt, hogy egy problémához hogyan áll hozzá a jelölt, miként strukturálja, milyen logikai lépések mentén gondolkodik.

Az online előszűrő tesztünket mindenki megkapja, aki hozzánk jelentkezik. Senkit nem zárunk ki csak azért, mert kevésbé jó CV-t készített, vagy a CV-je alapján nincsen semmilyen számunkra releváns tapasztalata, kompetenciája. Az esélyt mindenki megkapja, hogy bizonyítsa, mennyire jók a számunkra fontos alapkészségei. A telefonos interjún arra figyelünk, hogy mennyire tiszta, egyszerű a kommunikációja, olyan ember-e, akivel úgy érezzük, hogy szívesen találkoznánk személyesen is. Ha ezek megvannak, akkor behívjuk az első körös interjúra. Tavaly 22 embert vettünk fel, ez a jelentkezők 6-7%-át jelenti.

IThon.info: Az elején említettétek, hogy volt már példa átképzésekre. Cél a továbbiakban bevállalni az ilyenfajta átképzéseket?

Várhidy Amanda: IT tanácsadót bárkiből tudunk képezni, akinek megvannak a szükséges alap képességei és jó a hozzáállása, de fejlesztővé képezni valakit nehezebb és lassabb folyamat. Az ilyen átképzés eddig mindig az adott kolléga igénye alapján indult, azaz nem mi kértük a korábbi példában szereplő két tanácsadótól, hogy váljon fejlesztővé. Nem szoktunk úgy felvenni valakit releváns tapasztalat nélkül, hogy majd itt átképezzük fejlesztővé. De ha valaki a tanácsadói munka mellett szeretne fejlesztést tanulni, motivált benne, és mi is úgy gondoljuk, hogy érdemes ebben biztatni, akkor megadjuk neki a támogatást.

Az IT tanácsadó szakma ilyen szempontból tökéletes belépő, mert nem kell hozzá az első pillanatban semmilyen “hard szaktudás”.

Mi fán terem az IT tanácsadó - Várhidy Amanda

IThon.info: Ezek szerint ajánlanátok az IT tanácsadó szakmát azoknak belépésként, akik egyébként a programozói irányban látnák magukat szívesen a későbbiekben?

Sors Erika: Igen, bár önmagában is hosszú távú karriert kínál ez a terület! Nagyon jó, ha valaki eltölt 1-2 évet IT projekteken nem programozói szerepkörben, mert ráragad nagyon sok minden: szakkifejezések, módszertanok, gondolkodásmód. Lát működni IT rendszereket, látja, hogy ezek hogyan épülnek fel, mi kell ahhoz, hogy a különböző rendszerek együtt tudjanak működni, mi kell ahhoz, hogy egy komplex fejlesztést le lehessen tesztelni, hogy élesben tudjon működni. Az a tapasztalat, hogy ez remek kiindulópont, ha valaki fejlesztővé szeretne válni.

IThon.info: Mire számíthatnak az új belépők?

Várhidy Amanda: Az első napot az orientáció keretében a HR-nél és a belső IT-nál fogják kezdeni. Orientációs beszélgetés, telefon, laptop, és indulhat is a munka! Bemutatjuk őket a tágabb csapatnak és a projektcsapatuknak is. Tőlük tudhatják meg, mi lesz pontosan a feladatuk és hogyan is álljanak neki. Mint új belépő, kapnak egy mentort is, aki segít a beilleszkedésben és persze válaszol minden felmerülő kérdésükre is. Az eleje nehéz lehet, de 2 hét múlva már érteni fogják a szakszavakat és az a tapasztalat, hogy 2 hónap múlva már a saját témájuk szakértőjének fogják érezni magukat.

Az elmúlt néhány évben a programozói képzések kerültek a sajtó által a figyelem középpontjába, ami nem is véletlen, mert rendkívül dinamikus a növekedés ezen a területen. Ezzel egyidejűleg ugyanakkor folyamatosan nő az IT társterületek felvevő igénye is, ezért nem csak anyagilag jár jól, aki ezeken a területen keresi a lehetőségeit, de előbb vagy utóbb a munkaerőpiacon megkerülhetetlen ismeretek szerez. Minél előbb teszi ezt meg valaki, annál jobban jár!