Munkahely kategóriában is kiosztották a Kutyabarát hely díjakat

Egyéb Olvasási idő:1 perc

A pályázat célja minden évben a felelős kutyatartás népszerűsítése és a kutyabarát szolgáltatások, munkahelyek bemutatása. Mi is írtunk róla, hogy vannak olyan kutatási eredmények, amelyek igazolják a munkahelyeken fel-felbukkanó házikedvencek jótékony hatását a hangulatra és a kreativitásra, ezáltal pedig a produktivitásra is.
 
Egyre többen pályáznak
Nagy öröm volt számunkra, hogy egy év alatt másfélszeresére nőtt a pályázók száma. Idén a
legerősebb kategória a munkahelyek kategóriája volt, de az éttermeknél is növekedés mutatkozott,
az üzletközpontok kategóriáját pedig ezentúl minden évben állandó kategóriaként fogjuk
megjeleníteni. Szeretnénk, ha minden év októberében a pályázókkal közösen, együtt
népszerűsíthetnénk a kutyabarát filozófiát, a felelős kutyatartást. Ehhez egyre több partner és
támogató is csatlakozik, köszönhetően annak is, hogy egyre nagyobb tábora van a hazai kulturált és
felelős állattartásnak.” – Sziládi-Kovács Tibor, a kutyabarát.hu és az Év Kutyabarát Helye projekt
alapítója.
 
Magyarországon közel másfél millió felelős kutyatulajdonost tartanak számon, ráadásul egy növekvő
bázisról beszélhetünk, a kutyatartás ma Magyarországon már nagyon sokban megközelíti a nyugati
országok kutyatartási színvonalát. A kutyatartók többsége családtagként gondol kedvencére és vele
együtt tervezi a hétköznapokat, a szabadidős tevékenységeket és a nyaralást is.
 
Hugó, a zsűritag Barabás Évi kutyája Fotó: Kutyabarat.hu
 
A munkamorálra is jó hatással vannak
Ahogy Sziládi-Kovács Tibor is elmondta, a munkahelyek kategória idén is nagyon erős volt, vagyis a jelek szerint egyre több cégnél látják be, hogy milyen előnyöket biztosít hosszú távon a kutyák és egyéb házikedvencek beengedése az irodába. Bár nyilván megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen állatoknak van keresnivalójuk az irodákban, és milyeneket célszerűbb inkább otthon hagyni, a kutyák irodai jelenléte ma már szinte mindenhol elfogadott. 
  
A munkahely kategória idei díjazottjai között olyan cégeket találunk, mint a legtöbb szavazatot besöprő Julius-K9®, a zsűridíjas ACG Budapest, vagy épp a BCA Hungary Kft., a Nébih különdíj nyertese.
 
Hasonló tartalmakért kövesd Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le semmiről, ha pedig kíváncsi vagy, kik a verseny további nyertesei, a Kutyabarat.hu oldalon a teljes listát megtalálod!