Az ERP tanácsadó  munkakör azokat a vállalatirányítási rendszerek bevezetésével, kialakításával, továbbfejlesztésével foglalkozó szakembereket takarja, akik kifejezetten nem SAP rendszerrel foglalkoznak, illetve elsősorban a kis-és középvállalatokat támogatják. A munkakört az oldalon gyűjtőfogalomként használjuk, de sok esetben az adott vállalatirányítási rendszert megnevezve találkozhatsz a pozícióval.

Számos olyan vállalatirányítási rendszer van, amelyet kifejezetten kis- és középvállalati felhasználásra hoztak létre, a tanácsadónak az adott szoftvert, annak felépítését, működési logikáját ismernie és értenie kell.

Az ERP tanácsadók jellemzően egyszerre több projekten is dolgoznak, így hatékonyan kell tudniuk megosztani figyelmüket, emellett a saját feladatok tervezésében nagyfokú önállósággal kell rendelkezniük.

Tanácsadóként lehet egyéni vállalkozóként is dolgozni, ehhez azonban megfelelő kapcsolati hálóra van szükség, de nagyon gyakran ezek a szakemberek egy üzleti és informatikai tanácsadással foglalkozó vállalat kötelékében végzik feladataikat.

Az ERP tanácsadók hidat képeznek a vállalat, vagy az érintett vállalati terület és a vállalatirányítási rendszer fejlesztését végző csapat között, de arra is lehet példa – főleg kisebb rendszerek esetén -, hogy valaki egyszerre látja el a fejlesztési és a tanácsadói feladatokat.

Milyen fő feladatai vannak egy ERP tanácsadónak?

  • Vállalatirányítási rendszerek bevezetésének teljes körű támogatása: igények felmérése, megfogalmazása, az adott vállalatirányítási rendszer testreszabása az igényeknek, elvárásoknak megfelelően
  • Részvétel az üzleti folyamatok újragondolásában
  • Konzultáció útján az ügyfél igényeinek dokumentálása, specifikálása, és azok továbbítása a fejlesztők fele
  • Követelményspecifikációk elkészítésének támogatása
  • Fejlesztők részére funkcionális specifikációk készítése
  • A folyamatokban résztvevők (fejlesztők, üzleti oldal munkatársai) munkájának összefogása, irányítása, részükre szakmai iránymutatás megfogalmazása
  • Az elkészült fejlesztések tesztelésének támogatása, végzése
  • A rendszer bevezetését követő időszak kiemelt támogatása
  • Kapcsolattartás és egyeztetés a rendszert használó üzleti területekkel
  • A rendszer bevezetését követően a későbbiekben felmerült igények, továbbfejlesztések koordinálása
Training360 logo

az ITmap szakmai hitelesítője, hazánk legnagyobb IT képző cége

Fizetések

Tapasztalatod szerint az egyes szinteken mik az elérhető alapbérek a piacon? Értékeld a megadott béradatokat! Akár anonim véleményeddel Te is segíthetsz abban, hogy valós képet mutathassunk a Budapesten megszerezhető fizetésekről.

Érdekel mennyit keres egy ERP tanácsadó (KKV)? Regisztrálj és megtudhatod!

Regisztráció

Fizetések

Tapasztalatod szerint az egyes szinteken mik az elérhető alapbérek a piacon? Értékeld a megadott béradatokat! Akár anonim véleményeddel Te is segíthetsz abban, hogy valós képet mutathassunk a Budapesten megszerezhető fizetésekről.

Érdekel mennyit keres egy ERP tanácsadó (KKV)? Regisztrálj és megtudhatod!

Regisztráció

Bejegyzés(ek) a témában

Ahhoz, hogy hozzászólhass el kell fogadnod az ide kapcsolódó sütik használatát (Disqus). Ezt megteheted az adatvédelem oldalon (ahol további információkat találsz), vagy erre a gombra kattintva.