Turi Adrienn a
BCS- Business Consulting Services szenior BI/adatelemző kollégája. A vállalat az elmúlt évek egyik legdinamikusabban növekvő informatikai és üzleti tanácsadó cége Magyarországon, 2003-as alapításunk óta mára közel 100 fős tanácsadói csapatukkal támogatják ügyfeleiket.
Többek között informatikai és üzleti tanácsadással, üzleti intelligencia megoldások kialakításával és egyedi szoftverek fejlesztésével foglalkoznak a hazai pénzintézeti-, gyártó-, energetikai- és telekommunikációs szektor nagyvállalatai számára. Jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek vállalati adattárházak kialakításában és üzleti kiaknázásában CRM, pénzügy&kontrolling, külső jelentések és risk management területén.
Adrienn részletesen mesélt arról, hogy hogyan került erre a pályára, milyen kihívásokkal találkozik a mindennapokban, és azt is megosztotta, hogy milyen ismeretekre és képességekre van szükség ahhoz, hogy valaki sikeresen legyen ezen a pályán.
ITmap: Milyen tanulmányokat folytattál, és azok hogyan kapcsolódnak a BI/adatelemző munkakörhöz?
Turi Adrienn: Kicsit messzebbről indítanék.:)
Az informatikai érdeklődésem ugyanis egészen koránra, az általános iskoláig nyúlik vissza. Heti egyszer volt informatika óránk, amiről semmi esetre sem akartam lemaradni. Tisztán emlékszem rá, hogy még lázas betegen sem tágítottam attól, hogy ezekre az órákra bemenjek, annyira érdekelt mindaz, amit a foglalkozásokon tanultunk. Ezt követően hatosztályos gimnáziumban folytattam, a pályaválasztás előtt pedig egy valamiben voltam csak teljesen biztos: mégpedig, hogy a Corvinuson szeretnék tanulni. A harmadik helyen a gazdasági informatikus szakot jelöltem meg, amire fel is vettek. Lényegében ez volt az első lépés a BI elemző munkakörhöz vezető utamon. Az alap és a mesterképzést is elvégeztem,
amelyek nagyon jó alapokat adtak egyrészt üzleti ismeretek terén, másrészt programozást tekintve. Még egy valamire tökéletes volt ez a szak: rájöttem, hogy programozni biztosan nem szeretnék. :)
ITmap: Milyen karrierutat jártál be addig, ameddig végül BI/adatelemzővé váltál, illetve hogyan segítették a korábbi tapasztalatok mindezt?
Turi Adrienn: Az egyetem utolsó évében egyértelmű volt, hogy ideje lenne valódi, gyakorlati tapasztalata is szert tennem, így gyakornokként az akkori Budapest Banknál kezdtem el pályafutásomat.
Egy évig projektasszisztensként dolgoztam egy projektmenedzser mellett. Az itt eltöltött idő alatt megismertem azt, hogy hogyan működik egy nagyvállalat, ráadásul ezen belül is az informatikai terület működésébe láttam bele. A sors furcsa játéka, hogy ezzel a projektmenedzser kollégával később már a BCS színeiben ismét munkatársak lettünk. :) A diploma elvégzése után az Union biztosítónál folytattam helpdesk koordinátorként. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy ennek a munkakörnek nem sok köze van a BI elemzői feladatokhoz, ez azonban csak elsőre tűnik így: rengeteg egyéb feladat mellett budget-ét terveztem, számlákat költséghelyeztem, így megértettem az alapvető pénzügyi folyamatok gyakorlati működését is, ami szintén nagyon fontos elemzőként. 2015-ben lényegében egy véletlen folyamán értesültem a BCS-nél lévő tanácsadói lehetőségről, és egy percig sem volt kérdés, hogy le is csapok rá. Kezdetben junior tanácsadóként az OTP-ben kezdtem el dolgozni egy szenior folyamatszervező kolléga mellett az IT osztályon. Rengeteg szakmai ismeret felhalmozása mellett
megtanultam, hogy hogyan kell az ügyféllel kommunikálni, milyen emlékeztetőket érdemes vezetni, ezen kívül egy bank felsővezetőivel való kommunikációba is betekintést nyertem az itt töltött 1-1,5 év alatt. A folyamatszervezést nem éreztem azonban elég technikainak, így egy sokkal IT közelibb területre kerültem a K&H Bankban: vállalati e-bank és website projekten dolgozva belemélyedhettem a rendszertesztelésbe, specifikációk átnézésébe. Ezt követően egy Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokhoz (IFRS) kapcsolódó rendszerbevezetési projektre kerültem. A feladatok kapcsán azonban úgy éreztem, átestem a ló túloldalára:
már túlságosan üzleti szintre kellett ásni, amit nem éreztem testhezállónak. Azonban egyre jobban körvonalazódott az, hogy milyen munkakörben is szeretnék dolgozni: mindenképpen legyen benne sok kommunikáció, amiben nagyon otthonosan mozgok, legyen egy erős technikai oldala, de azért ne legyen túl “kocka” munkakör, emellett legyen pörgős és változatos. A BCS-nél maximálisan támogattak abban, hogy ilyen pozícióba kerülhessek, amit egy következő projekt el is hozott. Sikerült megtalálni azt, ami az összes fenti kritériumnak megfelel: BI elemzőnek hívják. :)
Az Erste-ben ezután 1,5 évig ismerkedtem az SQL lekérdezési nyelvvel, az adattárházakat érintő alapvető fogalmakkal. Ezt követően jött azonban az igazi ugrás, amikor 2019-ben a Raiffeisen-hez kerültem a Business Intelligence (üzleti intelligencia - BI) osztályra. Rögtön egy olyan projekten kezdtem el dolgozni, amelyben havonta kellett elérhetővé tenni az adattárházat érintő új fejlesztéseket az üzleti oldal felé. A munkakörben rengeteget kellett fejlesztő kollégákkal együtt dolgoznom, az üzleti oldal elmondta, hogy hogyan, milyen formában szeretne egy kimutatást, riportot látni, és, hogy milyen adatokra van szüksége benne, majd mindezt úgy kellett tolmácsolnom a fejlesztők fele, hogy ők is megértsék. Egy pénzügyi, controlling területen dolgozó a pénzügyi fogalmak mentén közelít meg egy-kérdést, míg egy fejlesztő értelemszerűen a technikai megvalósítás mentén gondolkodik. Így
érteni kell az üzleti nyelvet is, és a fejlesztők “nyelvét” is ahhoz, hogy ez a fajta közvetítés eredményes lehessen. Egy év után kerültem át az Erste Bankhoz, ahol most is dolgozom, és ahol már szenior kollégaként látok el BI elemző feladatokat.
ITmap: Hogyan telik egy tipikus napod, mik a feladataid BI/adatelemzőként?
Turi Adrienn: Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen egy tipikus nap, ugyanis nincs olyan. :) Épp ez adja a pozíció egyik kihívását: nem mindig lehet előre látni, hogy egy adott nap milyen riport, kimutatási igények érkeznek az üzleti területtől, néha ezek ad-hoc módon csapnak le, amit tudni kell megfelelően kezelni. A prioritások meghatározása és az időgazdálkodás olyan területek, amelyeket előbb-utóbb mindenkinek el kell sajátítania, ha erre a pályára lép.
Egy bankban ma már minden elképzelhető adat adattárházakban van tárolva. Az adattárház az adott szervezetnél lévő összes informatikai rendszerből begyűjti a különböző adatokat (jelenlegit és múltbelit egyaránt), és tárolja őket. Amikor egy szervezetnél egy-egy döntést kell meghozni, vagy bármilyen egyéb okból szükség van az adatokból kinyerhető információkra, BI elemzőként mi mindezt úgy támogatjuk, hogy elsőként megnézzük, hogy a kért adatok egyáltalán rendelkezésre állnak-e, ha igen, hol.
Az adatokat olyan formába kell öntenünk, hogy az ügyfél (jelen esetben egy bank egy-egy területe) azokat értelmezni tudja, és tovább tudjon velük dolgozni. Mindez egy rendkívül leegyszerűsített formája annak, amit egy BI elemző végez, ezért hoztam pár példát tipikus BI elemzői feladatokra.
Bankon belül egy BI elemző jó eséllyel nagyon sokat dolgozik a számvitel, controlling területekkel. Ezek ugyanis azok a funkciók, akiknek rengeteg jelentést kell készíteniük a teljes banki tevékenységről. Ez hatalmas feladat, és több olyan projektben is részt vettem már, amikor például ugyanazok az adatok különböző forrásrendszerekben teljesen más formában, más mezőben, más címszó alatt voltak nyilvántartva. Egyik esetben a banki termékeknek minden egyes rendszerben, ahol szerepeltek, más azonosítójuk volt, így szinte lehetetlen, de legalábbis irreálisan sok munka volt megfelelő kimutatást készíteni ezekkel kapcsolatosan. Ebben az esetben BI elemzőként a feladatunk, hogy az üzleti területtel egyeztetve kialakítsuk, hogy mi legyen az egységes tárolási, azonosítási forma. Az üzleti terület definiálja annak az egy mezőnek a paramétereit, ahol végül egységes formában tárolásra kerülnek ezek az adatok, utána mindezt egyeztetni kellett a fejlesztővel, el kell hozzá készíteni a specifikációt, azaz meg kell határozni azt, hogy mi az elvárt működési mód, majd a fejlesztés után le kell tesztelni, hogy most már valóban ugyanazon azonosítóval szerepel-e az adott banki termék a rendszerekben.
Ugyanígy a számvitel- controlling területhez kapcsolódik a rengeteg riport, beszámoló elkészítése az állami felügyelő szervek felé. Ezeknek a riportokban jogszabályban meghatározott formában kell megjelenniük, a jogszabályban meghatározott adatokat kell tartalmazniuk. Természetesen az ezekkel a jelentésekkel kapcsolatos elvárások általában változnak bizonyos időközönként, és sok esetben módosítanunk kell az adattárházban az adatok tárolási, megjelenítési formáját, hogy a törvényi előírásoknak való folytonos megfelelést biztosítani lehessen.
Szintén gyakori BI elemzői feladat, amikor egy teljesen új, ún.adatpiacot kell létrehoznunk. Az adatpiacok egy-egy szervezeti egység speciális információs igényeinek megfelelően optimalizáltak. Ebben az esetben tényleg az alapoktól kell építkezni, meg kell határozni, hogy mely forrásrendszerekben találhatók az adatok, hogy azokat milyen módszertannal nyerjük ki, hogy hogyan fog kinézni az adatok struktúrája, hogy milyen táblák kerüljenek kialakításra, hogy milyen legyen a riportok megjelenési formája. Ez rengeteg egyeztetést igényel mind az üzleti megrendelővel, mind a fejlesztőkkel, sokszor az ügyfél is nehezen fogalmazza meg, mit szeretne, így kimondatlan igényeket és összefüggéseket is fel kell tudni ismerni, amely a folyamatok ismerete nélkül lehetetlen.
Ezen kívül az
informatikai tesztelésekben mindig részt veszek. Ez azt takarja, hogy egy fejlesztői környezetben kell tesztelni azt, hogy egy adott fejlesztés valóban azt hozza-e eredményül, amit az ügyfél látni szeretne, vagy pedig további módosításokat kell eszközölni. Adódhat olyan eset is, amikor az üzleti tesztelésbe is bevonódok, ez az a fázis, amikor az üzleti oldal nézi meg és ellenőrzi, hogy valóban azt adja-e a fejlesztés, amit ők kértek, és ahogyan ők kérték. Ha bármilyen eltérés adódik, addig kell módosítani, ameddig valóban olyan nem lesz a végeredmény, amelyet az üzleti oldal látni szeretne.
ITmap: Összegezve milyen szakmai ismeretekre van szükség ahhoz, hogy valaki jó BI/adatelemző legyen, másik oldalról nézve pedig milyen személyiségjegyekkel rendelkező szakember érzi jól magát a munkakörben?
Turi Adrienn: Az informatikai, technikai affinitás elengedhetetlen. Képesnek kell lenni rendszerek és összefüggések gyors átlátására, hiszen egy adattárház felépítésének, működésének megértéséhez ez elengedhetetlen. Mivel az adattárházakból SQL lekérdezési nyelvvel lehet adatokat lekérni, az
SQL nyelv magas szintű ismerete kritikus. Ezen kívül érteni kell azt a folyamatot üzleti szempontból is, amelynek kapcsán egy adott riportra szükség van (a folyamatszervezési tapasztalat csak jól jött végül :)), ennek az alapja pedig a gazdasági, pénzügyi ismeretek. Ha valaki nem szeret kommunikálni, akár nehéz helyzetekben is, biztosan nem fogja jól érezni magát elemzőként, hiába van meg a szükséges szakmai ismerete. A csapatban való együttműködés képessége azért fontos, mert a legtöbb esetben többen dolgozunk ugyanazon a projekten, az információáramlásnak éppen ezért muszáj hatékonyan folynia. A rugalmasságot, változáskezelést már említettem, ha valaki olyan munkakört szeretne, ahol pontosan tudja, hogy aznap mi vár rá, szeret előre tervezni, és fontos számára a kiszámíthatóság, nem feltétlen ebben a munkakörben fogja megtalálni számítását. A
pörgős munkát kedvelők viszont jól érezhetik magukat a pozícióban, ahogy azok is, akik szeretnek problémákat megoldani (legyen az akár technikai, akár egyéb jellegű). Nyelvismeret szempontjából nagyon változó, hogy mennyire szükséges elsősorban az angol nyelvet használni, ezt sokkal inkább az határozza meg, hogy hol dolgozik valaki elemzőként.
ITmap: Milyen képzéseken lehet elsajátítani a munkakörhöz szükséges ismereteket?
Turi Adrienn: Manapság azt látom, hogy kevésbé az a fontos, hogy kinek milyen diploma van a kezében, sokkal inkább a
valós, gyakorlati tudást keresik a vállalatok. Ettől függetlenül mindazok a
gazdasági- informatikai szakok, amelyek ezt a két területet lefedik, nagyon jó alapot kínálnak a munkához, ahogy esetemben is történt. Elsősorban a gazdasági-informatikus, vagy mérnök informatikus, közgazdász képzéseket lehet kiemelni. Van azonban olyan ismerősöm is, aki egy bootcamp képzést elvégezve váltott elemzői irányba. Manapság rengeteg SQL képzés elérhető, amelyek kifejezetten a lekérdezések írására tanítanak meg. Persze attól, hogy valaki tud SQL lekérdezéseket írni, még önmagában nem lesz jó elemző, hiszen az adattárházak logikáját, működési elveit ugyanúgy meg kell ismernie, illetve
gazdasági ismeretek nélkül szintén nem lehet végezni ezt a munkát, de technológiai szempontból egy igazán jó SQL képzés nagyon sokat tud segíteni.
ITmap: Milyen karrier- és továbblépési lehetőségek vannak a munkakörből?
Turi Adrienn: Többféle irányba is el lehet indulni, ha valaki szeretne továbblépni. Az egyik ilyen a rendszerszervező, amely egy fokkal már technikaibb pozíció. Míg elemzőként az üzleti igényekből készítünk specifikációt, addig rendszerszervezőként az elemző által megírt specifikációból rendszertervet kell összerakni. Aki a kevésbé technikai irány fele szeretne elmozdulni, annak a projektmenedzsment (PM) lehet vonzó alternatíva, elemzőként is sok esetben PM feladatokat látunk el, ha kisebb léptékben is.
Ismerek azonban olyan karrierutat is, amikor valaki banki fióki dolgozóként jutott el a BI elemző munkakörig, sok munkával és tanulással. Nyilván nem ez az általános, de ha valaki kellően ambíciózus, és megvannak a fentiekben említett képességei, ismeretei, egyáltalán nem lehetetlen.
ITmap: Mikor sikeres egy BI/adatelemző?
Turi Adrienn: Ha a megrendelő, azaz esetemben a különböző üzleti területek elégedettek az elkészült riportokkal, kimutatásokkal.
ITmap: Mit adott Neked személyesen az, hogy BI/adatelemzőként dolgozol?
Turi Adrienn: Gyerekkoromban rádiós szerettem volna lenni, ettől az elképzeléstől meglehetősen távol kötöttem ki. :) A kommunikáció azonban mindkét esetben kiemelt fontosságú az eredményességhez, így csak található közös pont a kétfajta munkában. Amikor elkezdtem BI elemzőként dolgozni, meg kellett küzdenem azzal, hogy nem hittem el magamról, hogy képes lehetek mindezt megcsinálni, azt pedig főleg nem, hogy végezhetem jól, magas szinten is ezt a munkát. A sikerélmények azonban nagyban segítettek ezen negatív érzések, gondolatok leküzdésében, és
ma már van bennem egy magabiztosság azzal kapcsolatban, hogy ha nem is azonnal, de biztosan meg tudom oldani a tőlem elvárt feladatokat. Ez az élet minden egyéb területén is ad egyfajta tartást. Amit szintén megfogalmaztam magamnak, bármilyen banálisan is hangzik esetleg, hogy mindig van egy első munkanap. Sokféle pozícióban megfordultam, amelyeknél az első munkanapon a legtöbb esetben fogalmam sem volt róla, milyen feladatok is várnak rám. Az első nap okozta “sokk” azonban idővel elmúlik, pláne, ha a fenti mondatot szem előtt tartja az ember. Tanácsadóként az elmúlt 6 évben 5 ügyfélnél is megfordultam, ez pedig olyan tapasztalatot, rálátást ad a piacra, amelyet egy cégnél dolgozva biztosan nem sikerül megszerezni, a tanácsadói szerepkör egyik hatalmas értéke azonban éppen ez.
ITmap: Ha egy mondatban kellene összefoglalnod a munkakört, mit fogalmaznál meg?
Turi Adrienn: Technikai is, meg nem is, gondolkodni kell, és még alkotni is lehet! Számomra tehát tökéletes. :)
Neked való a munkakör? Tesztjeink segítségével választ kaphatsz a kérdésre!