Állásinterjúkon gyakran elhangzik a kérdés, hogy hol képzeled el magad öt vagy tíz év múlva. Persze nem könnyű erre választ adni, főleg, ha nem is látod pontosan a lehetőségeidet.
Összetett rendszereket tervezni, bizonyos témakörökben iránymutatónak lenni, egy vállalat stratégiai szempontból meghatározó informatikai projektjein dolgozni, folyamatosan újabb és újabb kihívásokat legyőzni: hogy hangzik mindez? Solution architectként pontosan ezek a feladatok várnak rád – de természetesen csak azt követően, hogy előtte jó pár évig széles körben gyűjtögetted a gyakorlati tapasztalatot, ismereteket.
vidéken, a városokban és a fővárosban, a lakossági és a vállalati ügyfélszegmensekben, továbbá az összes szolgáltatói és termelői szférában, beleértve a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart is. A három, egymást számos területen jól kiegészítő pénzintézetből létrejövő bankcsoport megalapítása jelentős szinergiák kiaknázását teszi lehetővé. Informatikai szempontból a legnagyobb kihívást az jelenti számukra, hogy teljesen új alapokra helyezik informatikai infrastruktúrájukat. Egyértelmű törekvésük, hogy forradalmi megoldásaikkal piacvezető pozíciót szerezzenek a legmodernebb technológiákat használva, és rendszereik ne csak hazai körökben állják meg a helyüket, de Európában is megelőzzék a versenytársaikat.
ITmap: Milyen tanulmányokat folytattál, illetve milyen karrierutat jártál be, amíg eljutottál jelenlegi munkakörödbe?
Szunomár Roland: Az Óbudai Egyetemen végeztem műszaki menedzserként, majd mesterdiplomát is szereztem vállalkozásfejlesztés szakon. Az alapszak utolsó félévében kezdtem el szakmai gyakorlatomat egy telekommunikációs vállalatnál projektmenedzsment, illetve tesztelés területen, majd a diploma megszerzését követően is itt maradtam, először mint tesztelő, majd mint junior IT rendszerszervező dolgoztam. Ez utóbbi munkakörben a vállalat meghatározott IT területein felmerülő rendszerfejlesztési folyamatokat támogattam, az üzleti igényeket egyeztettem a fejlesztőkkel, ezen túlmenően pedig azt is biztosítanom kellett, hogy az egyes fejlesztések az üzleti oldal által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően kerüljenek kialakításra. Az évek múlásával egyre nagyobb sapkát kaptam, és kisebb architect feladatokat is elláttam: a front-end terület nagy része és az integráció hozzám került rendszerszervezői oldalról, ami azt jelentette, hogy egyre több vállalati rendszer felhasználói felületének kialakítása futott át a kezem alatt, amely által egyre fokozatosan egyre mélyebb rálátást kaptam a frontend architektúrára. Közel öt évet töltöttem a telekommunikációs vállalatnál, amikor lehetőségem nyílt az MKB Banknál integrációs architectként folytatni pályámat. Pár év után szenior IT architectté váltam, és a tavaly alakult új szervezetnél, a Magyar Bankholdingnál is ebben a szerepkörben dolgozom az informatikai rendszerekhez kapcsolódó célok megvalósításán.ITmap: Szoftverfejlesztési területen belül is többféle architect szerepkör létezik: mi a különbség a szoftver architect, illetve a solution architect munkakör között?
Szunomár Roland: Míg egy szoftver architect egy adott rendszeren belül felelős az ahhoz kapcsolódó architektúra kialakításáért, addig a solution architect egy átfogó üzleti megoldáson dolgozik, ami sokkal több rendszert, illetve azok kapcsolódási pontját érinti. Fontos kiemelni, hogy a két pozícióban dolgozók szorosan együttműködnek egymással, lényegében kéz a kézben oldják meg a feladatokat, egyikük munkája hatással van a másikéra, hiszen egy rendszer alrészei hatnak a teljes rendszerre, és fordítva. A szoftver architect általában a megvalósítandó architektúrában egy „kisebb” részért felel, míg a solution architect a rendszeren belüli kölcsönhatásokkal, ok-okozati összefüggésekkel is mélyebben tisztában van, de az egyes alrendszereket nem feltétlenül ismeri az utolsó bitig.ITmap: Mindezt részletesebben megnézve, pontosan mivel foglalkozik a gyakorlatban egy solution architect, hogyan néznek ki mindennapi feladatai?
Szunomár Roland: Mindenki szereti azt gondolni, hogy az architectek köröket és téglalapokat rajzolgatnak, azokat különböző módokon összekötik, és kész is egy architektúra terv, a valóság azonban ennél sokkal összetettebb. :) Abban a pillanatban belépünk egy folyamatba, ahogy az üzleti oldalon megjelenik egy igény, az üzleti elemzőkkel elemezzük azokat, majd egy kezdetleges architektúra javaslatot vázolunk fel. Ezt követően kezdjük el a tervet technológiai mélységeiben is kibontani, együttműködve a fejlesztőkkel, elemzőkkel, rendszerszervezőkkel, szoftver architectekkel. Mint solution architect, az integrációfejlesztés fontos feladatunk, ennek során alakítjuk ki ugyanis az érintett rendszerek közötti kommunikációt. A fejlesztésekkel egyidejűleg támogatjuk a teszteléseket, ellenőrizzük és validáljuk a kapcsolódó dokumentációkat, még a tervezési fázisban azonosítjuk a lehetséges kockázatokat, szükség esetén alternatív megoldási javaslatokat dolgozunk ki. Architectként döntéshozó szerepünk van, tudnunk kell a megfelelő szempontrendszerek figyelembe vételével különböző opciók között az adott helyzetre leginkább relevánst választ adnunk. Mindehhez megkerülhetetlen, hogy tisztában legyünk az Enterprise Architect által definiált IT stratégiával, hiszen a rendszereket, illetve a kapcsolódási pontokat úgy kell meghatároznunk, hogy mindezzel összhangban legyenek. Ha saját feladataimat nézzük, szenior IT architectként az MKB Bank szervezeti struktúrájában felelős vagyok az architectek munkájáért, ez azonban - mivel hierarchikusan egy szinten vagyunk - nem a klasszikus menedzsment, vezetői feladatokat jelenti, sokkal inkább a szakmai irányítást, amelyet vezető architect munkatársammal együtt végzünk.