„Jövőre még több kategóriában indulnék!"

Ti mondtátok Olvasási idő: 4 perc

Gimnazista korában kezdett ismerkedni a Windows szerverekkel, majd egy kölcsönbe kapott szerveren tanulta ki a szerver üzemeltetés fortélyait. Friss MSc diplomásként így sikerült megnyernie az Országos IT Megmérettetés Windows Server üzemeltetés kategóriáját. Ládi Gergővel beszélgettünk:

IThon: Hol hallottál az Országos IT Megmérettetésről?

Ládi Gergő: Több helyen is belefutottam: láttam Facebookon, elküldték egy kollégiumi szakmai levelezőlistán is, és még az ismerőseim közül is sokan beszéltek róla. Azt nem tudom megmondani, hogy ezek közül melyik volt az első.

IThon.info: Hogyan határoztad el, hogy jelentkezel? Mi volt a célod a versenyen való indulással?

LG: Végignéztem a kategóriákat, és több olyat is láttam, amely felkeltette az érdeklődésemet. Külön tetszett, hogy nem volt túlságosan időhöz és helyhez kötve a verseny, így munka és egyetem mellett is kivitelezhetőnek gondoltam, tehát beneveztem. Elsődleges célom az volt, hogy kipróbáljam magam, teszteljem a tudásom. Végül öt kategóriát választottam ki, mert úgy gondoltam, időben ennyi fér bele, reálisan ezekben van esélyem jó helyezést elérni. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy a Windows Server kategóriát én nyertem meg.

IThon.info: Ezt az öt kategóriát végig is játszottad?

LG: Igen, majdnem minden feladatsort megoldottam. Kivétel a hálózati ismeretek kategóriában fordult elő, ott véletlenül kihagytam egy fordulót. Ez már az egyik utolsó kör volt, amit egy adott szombaton egy adott időintervallumban kellett megoldani, de sajnos megfeledkeztem róla, és átaludtam ezt az időt. Az eredményeket ismerve szerencsére elmondhatom, hogy emiatt jelentős veszteség nem ért.

IThon.info: Milyen háttérrel ékeztél a versenyre, mit lehet rólad tudni? Minek köszönhető, hogy a többiek fölé kerekedtél?

LG: Valamikor gimnáziumi éveim közepén kezdtem el Windows szerverekkel foglalkozni, ahol egy tanfolyam keretén belül lehetőségem volt megismerni a Windows Server 2003 működését, üzemeltetését. Később néhány ismerőssel szerettünk volna még jobban elmélyedni a témában, de sajnos nem volt pénzünk venni egy saját szervert. Találtunk viszont egy garázscéget, akik felajánlották, hogy biztosítanak számunkra egy szervert, ha cserében készítünk nekik egy weboldalt és üzemeltetjük a gépet. Így nekünk lett lehetőségünk gyakorolni, új dolgokat kipróbálni, míg ők megjelenhettek az interneten, és lett valaki, aki karbantartja a szerverüket. Ezzel mindenki nyert. Aztán felkerültem az egyetemre, a BME mérnökinformatikus szakára, és második félévemben bekapcsolódtam az itt működő Kollégiumi Számítástechnikai Kör (KSZK) munkájába. Itt is hamarosan Windows szerverek üzemeltetésével kezdtem el foglalkozni, és jelenleg is egy több mint tízezer felhasználós rendszernek vagyok az adminisztrátora. Most végeztem a mesterszakon. Az itt töltött időm alatt rengeteg tapasztalatot szereznem, és úgy gondolom, javarészt ennek köszönhető sikerem.

IThon.info: Amennyiben jól értesültünk róla, a PhD felvételidnél elfogadták plusz pontnak az Országos IT Megmérettetésen elért eredményed.

Így van! Összesen 99 pontom lett a 100-ból, amelyből 5 pontot a versenyért kaptam.Ládi Gergő

Az Országos IT Megmérettetés Windows Server üzemeltetés kategóriájának győztese, Ládi Gerő

IThon.info: Hogyan látod a jövődet? Milyen területen képzeled el magad, milyen technológiákat szeretnél még megismerni?

LG: Mindenképpen olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami vélhetően nagy jelentőséggel fog bírni a jövőben. Mostanában olyan területek merülnek fel bennem, mint az AI, azaz mesterséges intelligencia, a deep learning algoritmusok, vagy a blockchain technológia. Az egyértelműen látszik, hogy egyre több helyről van mindenkinek információja, mindenhol egyre több információval dolgozunk, és ezt egy adott határ felett már csak automatizáltan lehet majd feldolgozni. Ennek kapcsán képbe kerül a big data is...

IThon.info: Milyen javaslatokat fogalmaznál meg a csapatunk részére, amiben szerinted érdemes lenne a Megmérettetést fejleszteni? Akár a megjelenés, akár a feladattípusok, akár kommunikáció kapcsán.

LG: Személy szerint gyakorlatiasabb feladatokat szeretnék látni, de tudom, hogy ezt nehéz lenne online megvalósítani. Szerintem az sem volt túlságosan szerencsés, hogy az utolsó fordulókat csak adott napokon, adott tizenöt perces idősávban lehetett csak megoldani, de természetesen azt is belátom, hogy a korrekt verseny érdekében szükség volt erre. Összességében azonban kijelenthetem, hogy tetszett a verseny.

IThon.info: Elindulnál ismét a versenyen?

LG:

Hogyne, persze! Jövőre még több kategóriában!

A verseny elején még nem vettem teljesen komolyan a dolgot. Egyes esetekben siettem, úgy voltam vele, hogy ha nem is voltam biztos a válaszban, nem gondolkodtam rajta túl sokat, csak bekattintottam az első ránézésre jónak tűnő választ, és beadtam a feladatot. Az ilyenekre jövőre jobban oda fogok figyelni.

Reméljük, hogy jövőre ismét találkozhatunk Gergővel az Országos IT megmérettetésen, akár versenyzőként, akár a  feladatellenőrzőként!

Windows Server üzemeltetés kategória szakmai hitelesítője a Training 360.

Az első Országos IT megmérettetés összefoglalóját tartalmazó cikkünket itt olvashatjátok, valamint ha idén Te is kipróbálnád magad a játékban, itt tudsz regisztrálni:

Regisztráció!

Amennyiben tavaly már játszottál, az idei Országos IT Megmérettetésre nem kell újra regisztrálnod, kategóriaválasztás augusztustól!