Digitális terepasztal, szimulátorok és családias légkör: katonai szoftverfejlesztés Budapesten

Egyéb Olvasási idő:5 perc

Eurofighter

A végén persze sokszor kiderül, hogy a nagyon izgalmas nem más, mint amit az előző két munkahelyeden is végeztél, csak éppen a harmadik helyen kicsit máshogy hívják. Ismerős?!

De az is lehet, hogy számodra nem az ipar4.0 a csúcs, és az önvezető autók, intelligens városok már nem hoznak lázba. Mi is szívesen és sokszor leírjuk, hogy érdekes és előremutató tevékenységet végző cégeket ismerhettek meg blogunkon. Most is kezdhetnénk ezzel, de helyette inkább csak két szót mondunk: KATONAI SZOFTVERFEJLESZTÉS.

Ha hozzátesszük, hogy mindezt természetesen globális szinten kell érteni, az ügyfélkör a világ meghatározó hadseregeiből, katonai szervezeteiből kerül ki, az egyik központi téma pedig a repülés, akkor még egyet emelünk a téten.

Kapcsold be a biztonsági övet! :)

A múlt állomásai: Kanadától a Schönherz kollégiumig

1947: a világ romokban hever a II. világháború után, miközben a harcra kiképzett katonák sok esetben keresik útjukat a civil életben. A Kanadai Királyi Légierő korábbi tagja úgy dönt, ideje előnyt kovácsolni mindabból a tudásból, amit egy háború alatt meg lehet szerezni – elég, ha csak a hihetetlen innovációs képességre, vagy az erős technológiai tudásra gondolunk. Megalakul a Canadian Aviation Electronics Ltd. (CAE), ahol a fő profil kezdetben a repüléshez használt rádiós eszközök javítása volt. A cég az eltelt évtizedek alatt többször is változtatta tevékenységi körét, míg mára három területre koncentrálnak:

  • civil repüléshez kapcsolódó tréning és szimulációs megoldások (igen, a jövőbeli pilóták tanulnak eszközeiken)
  • védelmi erők számára nyújtott szolgáltatások
  • egészségügyi szimulációs eszközök fejlesztése

Hazánkban utóbbi területen külön irodával, 40-50 fős csapattal Veszprémben dolgoznak, míg az első két irányt Budapesten 70 munkatárssal fedik le.

Patkós Sándor, Engineering Lead és Dr. Szabó Tamás, Operations Lead avatott be bennünket a katonai szoftverfejlesztés sajátosságaiba, a mindennapi kihívásokba, az iparági trendekbe és technológiákba.

„Ahogy a vállalat alapítása sem feltétlenül mindennapi, a hazai iroda sem a megszokott módon kezdte el működését. Adott egy német ex-helikopterpilóta, aki szeretett volna saját vállalkozásba kezdeni, és eljutottak hozzá a hírek, hogy Magyarországon nagyon tehetséges fejlesztők vannak. Egy szép napon besétált a Schönherz kollégiumba potenciális kollégákat, társakat toborozni. Az így megalakult cégben a 2000-es évek első évtizedének végétől kezdtünk el a CAE Inc.-nek dolgozni, egészen pontosan a cég egyik németországi leányvállalatának, így a német hadsereg az egyik legnagyobb ügyfelünk.” – anekdotázott Sándor.

A jelen állomásai: minden, ami repül, katonai, és amiben ember van :)

Milyen fejlesztéseken dolgoznak a CAE-nél mindennapokban? Vadászgépek, repülőgépek, vagy akár helikopterek szimulátorait fejlesztik, ennek kapcsán egy közös európai projektben is részt vesznek: a EuroFighter  egy negyedik generációs vadászbombázó repülőgép, amelynek érdekessége és kihívása az, hogy a valódi gép fejlesztésével egyidejűleg, azzal párhuzamosan kell a hozzá tartozó szimulátort is fejleszteni.

EuroFighter
EuroFighter

Több helyen a pilótaképzésben a valódi pilótafülkékkel a legapróbb részletekig megegyező CAE szimulátorokat használják, amelyekben az év minden napján a nap 24 órájából 20-ban tréningeznek.

„Ezeken kívül teljesen más területre összpontosító témákon is dolgozunk.” –árulta el Tamás. „A parancsnokok képzését szolgáló konstruktív stratégiai szimuláció kivitelezése egy rendkívül izgalmas feladat. A szimuláció során az operátorok és a képzésben részt vevő vezetők külön szobában vannak, utóbbiak különböző helyzetekre vonatkozó utasításokat adnak, amelyeket az operátorok végrehajtanak.  A szoftver segítségével minden utasítás vagy döntés kimenetelét le lehet követni, ezáltal a hasonló éles helyzetekben is be tudják vetni a legoptimálisabb megoldást.”

Munkáik többsége Linux alapon zajlik, elsősorban C++-t használnak, de vannak olyan ügyfelek, akik szerződésben kötik ki a használandó fejlesztési nyelvet: az ADA-t a ’70-es, ’80-as években direkt a katonaságra fejlesztették ki, és a mai napig megmaradt bizonyos projektekben. (De az ELTE-n vagy a Debreceni Egyetemen végzettek számára is ismerős lehet a technológia. :) )

Igen, tudjuk: izgalmakat és érdekességet ígértünk, talán nem a C++-ra számítottál. Az előbbiek azonban nem feltétlenül a konkrét programozási nyelvben keresendők. Sokkal inkább megtalálhatók a magas komplexitású, kifejezetten összetett rendszerekben, amelyek megértése, átlátása önmagában is kihívás, a lényegében hosszú évekig tartó biztos tanulásban, fejlődésben, a változatosságban. Persze, ez máshol is megvan – gondolhatod. De mondj még egy olyan helyet, ahol be lehet ülni egy szimulátorba, és máris ki lehet próbálni egy vadászrepülő, vagy egy utasszállító vezetését! :)

Legkésőbb az első munkanapon minden új kolléga szembesül a cseppet sem kikerülhető export kontroll szabályokkal, amelyek tartalmazzák a katonai projektek titkossági besorolását. Nem csak a magyar szabályozásnak kell megfelelni, hanem a nemzetközieknek is, ami sokszor igencsak feladja a leckét. Ebből adódóan többek között külön hálózaton fejlesztenek (ezzel együtt kellett megoldani idén tavasszal a teljes cégre kiterjedő home office-t), egy-egy fejlesztői szobába csak azok léphetnek be, akiknek az adott projektre engedélyük van. Persze mindezt úgy is meg lehet élni, mint plusz korlátozások. De lehet úgy is nézni, hogy olyan projekteken lehet dolgozni, mint:

A jövő állomásai: AR, Big Data…

A legérdekesebb projektjeikben a manapság legfelkapottabb irányvonalak jelennek meg, így azoknak, akik esetleg azt gondolnák, hogy éppen a katonaság az, ahova nagyon lassan és nehezen szivárognak be az újdonságok, hoztunk pár ellenpéldát. Teljes mértékben budapesti irányítás alatt lévő kezdeményezésük egy virtuális terepasztal kialakítása, amelyet bevetések előtt eligazításra, vagy a bevetések után az akció kiértékelésére lehet használni. Mindez az AR technológiákra épülő HoloLens 2 felhasználásával kerül kifejlesztésre.

„A HoloLens 2 a Microsoft második generációs AR-szemüvege, érintéssel és szemkövetéssel is biztosítja az interakciót, elég kinyúlnunk magunk elé, és intuitív gesztusokkal forgatni, közelíteni a terepasztalon.” – részletezte Sándor.

Asgard
Asgard

„Fejlesztői szempontból igen komplex dologba vágtuk a fejszénket mindezzel: érteni kell a 3D grafikához, a C++-hoz, maga a kezelőfelület C#-ban van, frontenden TypeScriptet használunk, ráadásul a WinAPI-t is mélyebben ismerni kell, a virtuális adatbázisokról nem is beszélve. A termék kísérleti fejlesztésként indult, de mára már számtalan demón bizonyított. A megoldásunk több mint látványos, szinte vonzza a tekinteteket, a német légierőnél már a kapcsolódó adatbázist is elkezdték validálni.” – tette hozzá Tamás.

Mindezzel a CAE elkezdett kikacsintani a tréningek területéről is, megoldásukkal a valós gyakorlatok támogatásába is beszállnak, ami egy hosszú távú irányvonal lehet a cég további fejlődésében.

Ne menjünk el teljesen a Big Data, mint hívószó mellett sem, nehogy azt gondold, hogy a CAE-t elkerülik a trendek. :) A cég által üzemeltetett civil repülőgép-szimulátorok adatait gyűjtik be, és azokat elemezik. Az így kapott információkat olyan visszajelzések adására használják a pilótaképzésben, hogy ki hol helyezkedik el egy képzeletbeli ranglistán a világ pilótái között üzemanyag-felhasználásban, vagy, hogy mi az, amiben valaki kiemelkedően jó a pilóták között, és mi az, amit gyakorolnia kell.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a CAE munkáinak egy részén a „szigorúan bizalmas” pecsétet találjuk, azonban a fentieknek köszönhetően talán Te is el tudtál merülni egy olyan színes világban, amelyről keveset hallunk.

Elcsépelt módon írhatnánk azt, hogy a repülés vagy a katonaság szerelmeseinek a CAE-nál a helye, de ennél jóval többről van szó. Hogy miről is?

Ez már egy másik cikk témája lesz, amelyben megismerheted azt, hogy hogyan, milyen közegben, milyen hangulatban zajlik a katonai szoftverek, szimulációs eszközök fejlesztése, hogy Sándor és Tamás miért vannak csaknem 10 éve a cégnél, ami manapság kevésbé megszokott, és, hogy hogyan férnek meg az egyébként nagyon komoly témák a lazasággal, nyitottsággal, humorral.

Zárjuk egy jó hírrel: a CAE senior, medior és junior szinten is várja új kollégáit! Csapj le a lehetőségre, ilyen nem jön szembe mindennap!