RecruITment – Mi alapján választanak az IT vállalatok?

HR&IT Olvasási idő:1 perc

recruITment

Mielőtt elkezdtem a jelenlegi munkahelyem dolgozni, élt bennem egy kép arról, hogy milyenek lehetnek az informatikusok. Persze, az egyetemi alkszámtech tanár jutott először eszembe, illetve a gimis osztálytársaim, akik LAN partyztak és csak lézervágóval lehetett leválasztani őket a monitorról. Ma már tudom, hogy az informatikusok legalább annyira sokoldalúak és sokfélék, mint az SGM mátrix.

Sokan kérdezik Tőlem, hogy toborzási munkatársként miből áll egy napom, mivel foglalkozom? Legfontosabb feladatom, hogy a HR és marketing csapatunkkal egymást támogatva megtaláljuk a saját projektjeinkre legmegfelelőbb embereket. A folyamat néha pár hetet, de akár több hónapot is igénybe vehet, azonban a közös munka a munkaszerződés aláírásával nem ér véget. Az első telefonhívástól kezdve, az egyeztetések, találkozók és interjúk során kialakul egy olyan kapcsolat, amely biztonságot nyújt az újonnan érkező kollégáinknak.

Mit nézel meg egy jelentkezőn? Honnan tudod, hogy ő lesz az? Milyen szempontok alapján döntötök?”. Nincsen két egyforma jelentkező, így általános válaszok sem. Egyszerűen beszélgetek, igyekszem megtalálni a közös hangot és figyelem, hogy milyen az összhang a pályázó és leendő kollégái között.  Néha két perc beszélgetés után érezzük, hogy igen, ő az akit keresünk, vagy épp az ellenkezője.

Hiszek abban, hogy az őszinteség a legcélravezetőbb, ezért mindig elmondom a pályázóknak a találkozó előtt, hogy egy kötetlen beszélgetésre számítsanak, ahol bárki bármikor kérdezhet, tehát ne egy klasszikus interjúra készüljenek. Érezni kell, hogy mennyire oldódik fel a jelölt. Ha zárkózottabb, akkor először mi beszélünk a cégről, projektekről. Ha nagyon nyitott, akkor bátran átadható neki a szó és teljesen ki tud bontakozni. A hozzáértés feltérképezése szakértő kollégáim feladata (pl. egy szakmai teszt vagy logikai feladat megoldása), ugyanakkor a szakmai tudáson túl legalább annyira fontos – és ezt mindig el is mondjuk – hogy lássuk mennyire tudnak majd beilleszkedni az adott csapatba. Ezért kiemelten figyelünk arra, hogy az interjúkon mindig ott legyen az a kolléga, aki közvetlenül együtt fog dolgozni a jelölttel, amennyiben belőle munkatárs válik.

Toborzási munkatársként az én feladatom az állásajánlat elküldésével ugyan zárul, de a munka itt nem ér véget. Újonnan érkező kollégáink minden alkalommal kiemelik, hogy a HR csapat támogatásával a beilleszkedés sokkal könnyebb, természetesen a sikerhez elengedhetetlen a befogadó nextentes csapat.

Láthatóan nincsen bevált recept vagy titok – empátia, elfogadás, őszinteség az esszenciális összetevők.