Tanulj meg feltenni két kérdést, a jövőd múlhat rajta!

HR&IT Olvasási idő:2 perc

Csukd be a szemed és képzeld, hogy 2027-et írunk! Mit látsz, mi a munkád? Ha a kezed nem egy képernyőszerű dolgon matat, vagy nem valami furcsa szerkezettel társalogsz, gyorsan hagyd abba, mert nem a jövőben vagy, hanem a múltban ragadtál!

Ahhoz, hogy jobban lásd a jövőd, nagyon el kell rugaszkodnod a jelentől. Sokat segítene rajtad, ha a kísérlet előtt szüleid, ismerőseid foglalkozását eleve olyan mélyre temetnéd el a tudatodban, hogy még egy jó erős reinkarnációs hipnózissal se lehessen előszedni onnan. Hogy mindez, miért is olyan fontos? Válaszunk a következő:

A régi korok emberének azért kellett gyorsan felnőnie, mert az élete nyomasztóan rövid volt. A Te nemzedékednek pedig azért kell igyekeznie, mert az alatt, míg kimondjátok „Ej, ráérünk arra még”, ezrek kerülnek ki véglegesen a munkaerőpiacról az ismereteik elavulása miatt.

Az Oxfordi Egyetemen 2013-ban végeztek egy átfogó kutatást a munka jövőjéről, és megállapították, hogy 1-2 évtizeden belül a jelenleg ismert foglalkozások felében már kizárólag gépek szöszölnek majd. Ez bizonyára rossz hír azoknak, akik emiatt koruknál, végzettségüknél vagy hozzáállásuknál fogva már vesztesként, munkanélküliként érkeznek ebbe  az új világba. Neked viszont jó hír lehet, hiszen az életed sokkal könnyebbé válhat, mint a Földön eddig élt korábbi generációk bármelyikének. Persze csak akkor, ha hajlandó vagy felelősen átgondolni a jövődet.

És most nézzük, egyáltalán mik is lesznek azok az új rendezőelvek, amelyek múzeumba küldik a ma még oly keresett foglalkozásokat is! Az, hogy az általad elképzelt munka létezik-e majd a jövőben, a következő két kérdés segítségével dönthető majd el:

  1. Jellemző-e az elképzelt foglalkozásra, hogy a feladatok gyakran ismétlődnek és sokan végeznek hasonló munkát?

  2. Az elképzelt foglalkozásra jellemző-e az új, váratlan helyzetek kialakulása és megoldásának szükségessége?

Ha az első kérdésre igennel válaszoltál, javaslom azonnal válts koncepciót. A gyakori és nagy volumenű feladatok elvégzésében a jövőben mindig a gépeknél lesz az előny. Egy gép azonban nem tud mit kezdeni egy olyan új helyzettel, mellyel azelőtt még nem találkozott, hiszen nincs rá beprogramozva. Ilyen esetekben az emberi leleményre 10 év múlva is szükség lesz, tehát a második kérdésre igenlő választ adók hátradőlhetnek.  

Összefoglalva, a képlet viszonylag egyszerű: azok a munkák, melyekhez nem kell emberi kreativitás, az összegyűlt adatok alapján robotizálhatóak, tehát rövidesen kimúlnak. Gondolj rájuk kegyelettel.

Azonban, ha azt hiszed, hogy a veszélyeztetett kategóriába kizárólag a fizikai munkák tartoznak, óriásit tévedsz: jogászok, diagnosztizáló orvosok, banki alkalmazottak, könyvelők munkájára éppúgy kisebb lesz az igény, mint a kereskedelmi szolgáltatókra, sofőrökre és takarítókra. Ugyanakkor a jól kereső informatikusok mellé valószínűleg megnő az igény majd a személyes, szabadidős és irodai szolgáltatókra.

Részletes keresőmotorunkkal szűrhetsz a neked megfelelő képzésekre! Folytatáshoz klikk a képre:

Azt pedig, hogy milyen elképesztő dolgokra voltak képesek már 2015-ben is a gépek, egy akkori kísérlet nagyon jól példázza: iskolai dolgozatokat javíttattak ki tanárokkal és robotokkal: az eredmény döntetlen lett. A hús-vér és a konnektorról működő pedagógusok teljesen egyforma osztályzatokat adtak. Hát, – biztató avagy sem – ez a dolgok jelenlegi állása. Egy elfogult megjegyzést még engedjetek meg zárásként: aki biztosra akar menni, az hajtson rá nagyon az informatikára!

Írj össze a Facebook oldalunkon ehhez a posthoz olyan foglalkozásokat, amelyek szerinted 10 év múlva is léteznek még, és olyanokat is, amelyek addigra biztosan eltűnnek. Az ötletedet teszteld a cikkben említett két kérdéssel és mi is igyekszünk válaszolni!

Ha már egy lépéssel előrébb jársz, és keresed a belépési lehetőségeket az IT szektorba, itt érdemes körülnézned, kik tudnak benne segíteni.