Így látjuk 2022-ben az Országos IT Megmérettetést

HR&IT Olvasási idő:5 perc

Hiába rendezzük meg hatodik alkalommal hazánk legnagyobb online IT versenyét, egy valami biztosan nem változott: ugyanolyan izgalommal várjuk a jelentkezőket, mint hat évvel ezelőtt. 

Sőt, ha lehet, még nagyobbal, hiszen ahogy egyre inkább kiforrja magát az Országos IT Megmérettetés, az elvárások is vele együtt nőnek. 

Nem hétköznapi interjú következik, ugyanis lényegében magunkkal beszélgettünk. :) A következőkben Pulay Gellért, a verseny ötletgazdája, a szervező Human Priority Kft. ügyvezetője mesél eredményekről, tévedésekről, célokról és az idei év változásairól is.

ITmap: Milyen gondolatok vezéreltek, amikor úgy döntöttél, hogy útjára indítod az Országos IT Megmérettetést?

Pulay Gellért: Pályám kezdete óta az IT piacon, illetve annak közelében dolgozom employer branding, illetve HR szakemberként. Ennek köszönhetően erős elkötelezettség alakult ki bennem annak irányába, hogy hogyan lehet népszerűbbé tenni ezt a pályát, illetve segíteni a már szakmában dolgozók karrierjének alakulását. A hosszú ideje tapasztalható jelentős munkaerőhiány szintén hozzájárult ahhoz, hogy pár éve ez a fajta elszántság egyre szilárdabbá váljon bennem. Hogyan tudnánk egy értékes eseményt útjára indítani, amely a tudást helyezi középpontba? Hogyan lehet felmérni, hogy amellett, hogy valaki keresett szakember, valójában mennyit ér a tudása, tudja-e tartani a tempót a fejlődésben? Mindezen kérdésekre ugyanaz volt a válasz: egy versennyel.

ITmap: Melyek az elmúlt öt verseny legfontosabb tapasztalatai?

Pulay Gellért: Talán az egyik legfontosabb, hogy ahogy a versenyzők sokat tanulhatnak az egyes kategóriákban – és ezzel kapcsolatban ez a legpozitívabb visszajelzés is részükről -, számunkra is folyamatos tanulást jelentettek ezek az évek. Sok visszacsatolást kapunk a versenyek alatt, amelyek közül igyekszünk beépíteni és megfogadni azokat, amelyekkel valóban emelhető a Megmérettetés színvonala. A tökéletesség nyilván egy soha el nem érhető állapot, azonban a minél rutinosabbá, jobbá válás minden évben fontos célunk. Jó látni azt, hogy minden évben vannak olyanok, akiknek a kiemelkedő eredmények kiemelkedő lehetőségeket tartogatnak (elég többek között a 2018-as év győztesére gondolni, akinek a győzelem elhozta a minden szempontból ideális állást). Az, ha valaki bekerül egy kategória TOP 25 legjobb játékosa közé, olyan ütőkártya lehet a kezében, amely egyértelműen közelebb viheti szakmai céljai megvalósításához. Mindemellett pedig ki az, aki nem szereti összemérni másokkal szakmai tudását? Egy munkahely keretein belül ezt korlátozottan lehet megtenni, itt viszont szabad a pálya.:)

ITmap: Mi az, ami nehézséget jelent, vagy ami az elmúlt években a legnagyobb fejtörést okozta?

Pulay Gellért: Mondjuk ki: több ezer játékos esetlegesen eltérő igényének nem tudunk megfelelni, bármennyire is próbálunk. Több esetben felmerült például, hogy bizonyos kategóriákat miért nem indítunk. Ez nem is olyan könnyű kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen egy-egy témakört egészen egyszerűen például licensszel kapcsolatos problémák is romba dönthetnek. Igyekszünk azonban minden évben valami teljesen újat is mutatni, ilyen lesz idén az SAP ABAP kategória, amivel olyan szakembereket is próbálunk versenyre hívni, akiket korábban esetleg nem értünk el. Többször elő szokott kerülni, hogy mennyire vannak valódi kódolásos feladatok. Egy ennyire sok területre kiterjedő online verseny korlátai ezen a ponton egyértelműen megjelennek, nagyon nehéz lenne kivitelezni, hogy akár több száz soros kódot kelljen előállítani, ezért maradtunk továbbra is többnyire a feleletválasztós, illetve adatbekérős kérdéseknél, de egyre gyakoribb, hogy a felületen kívül, akár saját környezetben kell gyakorlati megoldásra jutni, és csak a megoldást megadni a platformon. Emellett értelemszerűen az adott kategória témájától is függ, hogy mennyire lehet gyakorlati környezetet kialakítani. Immáron harmadik éve új felületen zajlik a verseny – illetve az idei a tavalyinak a továbbfejlesztése – , minden évben igyekszünk a felhasználói élményt is növelni, szem előtt tartani. Állandó dilemma továbbá a feladatok megoldási ideje és időzítése, főleg az utolsó fordulókban, melyeknél a minél tisztább verseny érdekében egy jóval szűkebb időkeret áll a játékosok rendelkezésére a megoldás beküldésére.

ITmap: Melyek az idei év legfontosabb újdonságai?

Pulay Gellért: A legnagyobb hangsúlyt 2022-ben a játékélmény kapja. Hét hétnyi játék nem kevés, főleg, ha valaki több témakörben (esetleg az idei összes 29-ben :)) kipróbálja magát, az időben és energiában is megmutatkozik.

Szeretnénk minél inkább fenntartani a versenyzők játékkedvét, és jutalmazni  azt, hogy akár hétről hétre visszatérnek. A gamification a versenynek is meghatározó eleme lesz.

különböző, előre meghatározott teljesítmény után ún. badge-ket lehet szerezni, amelyeket aztán – természetesen egyéni döntés alapján – a játékosok social media felületeken is megoszthatnak, ezzel is bemutatva szakmai tudásukat és értéküket. A fordulógyőztesek, a kategóriák első három helyezettjei ugyanúgy örülhetnek ezeknek az apró jutalmaknak, mint azok, akik átlag feletti pontszámmal, vagy épp átlag alatti idővel zárnak egy-egy fordulót.

A versenyzői visszajelzések alapján idén nem csak a kategóriák első helyezettjei részesülnek díjazásban, hanem a második és harmadik helyezettek is. Sokszor igen kevésen múlik egy-egy győzelem, és általánosabb is az, hogy az első három legjobban teljesítő kerül kiemelésre.

Ha a győzteseknél tartunk, természetesen idén is keressük hazánk legsokoldalúbb informatikusát, azaz azt a szakembert, aki a legtöbb kategóriában a legjobb helyezéseket zsebeli be. Az idei évben egy brüsszeli út vár az abszolút győztesre a Huawei Kiberbiztonsági Átláthatósági Központjába, emellett egy minőségi gamer székkel, egy webkamerával és mikrofonnal is gazdagodik. 2022-ben azonban – annak jegyében, hogy minél több mindenkit szeretnénk díjazni – a TOP 100 játékos közül kisorsolunk valakit, aki ugyanezt megnyeri. :)

A játékos élményre visszakanyarodva, idén minden eddiginél több adatot, információt osztunk majd meg a versenyzőkkel az egyes kategóriákról. Szintén ebbe a témakörbe tartozik, hogy – bár igyekszünk nem terhelni felesleges üzenetekkel a játékosokat – mindenki a saját maga preferenciáinak megfelelően beállíthatja, hogy miről szeretne e-mailben vagy SMS-ben értesülni.

Bár nem újdonság, hiszen évről-évre visszatérő része a versenynek, de egy mondat erejéig fontosnak tartom megemlíteni, hogy a fordulók végén végzett piackutatásból készült kiadványunkat egyre több vállalat forgatja a kezében. Éppen ezért fontos piacformáló hatása lehet, ha valaki nem csak, hogy megválaszolja a legfeljebb 1-2 perces kérdőíveket, de őszintén is mondja el véleményét.

ITmap: Minden eddiginél több, 29 kategóriával várjátok az érdeklődőket. Hogyan lehet ennyi kategóriánál az egyenletesen magas színvonalat biztosítani?

Pulay Gellért: Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy ez az egyik legnehezebb küldetés. Legalább 29 különböző szakember végzi a feladatok összeállítását, de van olyan is, ahol egy egész scrum team dolgozik rajtuk, mindenkinek kicsit más a megközelítése, más a “szemüvege”.

A korábbi évek tapasztalataiból építkezve 2022-ben a struktúra is változik: minden kategória minden fordulójában az a cél, hogy legyenek könnyebb és nehezebb kérdések egyaránt, hogy minél inkább okozzunk sikerélményt és kihívást is minden héten. azaz, az egyre nehezedő feladatsor helyett hasonló szintekre lehet hétről hétre számítani.

Az, hogy kinek mi a könnyű és mi a nehéz, persze nagyon egyéni, illetve van olyan témakör, ahol mindez könnyebben, van, ahol nehezebben megvalósítható. A feladatsorokat ez alkalommal is átnézik korábbi versenyzők, akik már a Megmérettetésen szerzett tapasztalataik függvényében értékelik azokat. Nem ördögtől való, hogy vannak olyan kategóriák, amelyek jobban elnyerik a versenyzők tetszését, és vannak, ahol kritikusabbak a vélemények. Fontosabbnak tartom azt, hogy utóbbi visszajelzésekből tanuljunk, ezért is van az, hogy egyre bátrabban közvetítjük a módosításokat szorgalmazó észrevételeket a hitelesítő partnerek felé.

ITmap: Idén harmadik éve a versenyzők nyilatkozhatnak arról, hogy hozzájárulnak-e a szakmai hitelesítők általi megkeresésekhez. Mi a tapasztalat ezzel kapcsolatosan?

Pulay Gellért: Fontos kiemelni, hogy minden kategóriában a versenyzők egyéni nyilatkozata alapján kerülhet csak sor megkeresésekre, és természetesen bárki választhatja azt, hogy elzárkózik ezektől. Aki szeretne feljebb lépni, már egy ideje váltáson töri a fejét, vagy egyszerűen csak megmérettetné magát a piacon, mindenképp érdemes élnie ezzel a lehetőséggel. Minden évben egyre több az ehhez kapcsolódó sikertörténet, a tavalyi évben volt olyan partner, aki négy új kollégával is  bővült a versenynek köszönhetően. Természetesen a mai kereslet-vezérelt piacon a versenyben résztvevő vállalatoknak is sokat kell tenni azért, hogy a játékosok figyelmét felkeltsék: egy érdekes, izgalmas, kihívásokkal teli feladatsor jó kezdő lépés lehet.

ITmap: Ha visszagondolsz az elmúlt évekre, mi az, ami a legemlékezetesebb volt Számodra?

Pulay Gellért: A legemlékezetesebb emlékem az egyik szakmai vita játékos és feladatíró között. A feladatíró az Oracle hivatalos dokumentumára hivatkozott – ha jó emlékszem JAVA kategóriában – , a Játékos azt is megkérdőjelezte, ezek után írtak a központnak, és az Oracle is elismerte a hibát. Imádom az ilyen szakmai elkötelezettséget és eltökéltséget.