Merre tovább, ha kiégtél mostani IT munkakörödben? – 1. rész

HR&IT Olvasási idő:2 perc

kiégés

Lassan vánszorognak a munkanapok? A montorod helyett az ablakon bámulsz ki a munkaidő nagy részében? A stand-upon távoli szigetekről vagy hegyekről ábrándozol? Úgy érzed, hogy amit lehetett, elértél a mostani munkakörödben és változásra van szükséged, mielőtt teljesen motivációdat veszted?

Ha már sok éve ugyanazt a szekeret húzod, teljesen természetes, ha időről-időre eljátszol a más szerepkörök adta kihívások gondolatával. Ha nagyobb vállalatnál dolgozol, jó eséllyel házon belül is támogatott a rotáció, és elég egy-két emelettel arrébb keresned a kitörési pontot (vagy mégse?!). Kisebb cégnél egy fokkal nehezebb lehet a helyzet, hiszen méretükből adódóan nem biztos, hogy az általad vágyott feladatokat biztosítani tudják.

Bármelyikről is legyen szó, ha magad mögött hagynád a klasszikus fejlesztői / üzemeltetői feladatokat, az alábbi területeken érdemes körülnézni. (A DevOps-nál és a projektmenedzsmentnél azért vannak kreatívabb ötleteink is. :))

Sorozatunk első részében a technikaibb lehetőségekre helyezzük a hangsúlyt, míg a második részben az “üzletiesebb” alternatívák kerülnek elő.

Ha valóban kihívásra vágysz és a tudományos világ is vonz

Evezz át a térinformatika területére! Fejlesztés, térképészet, térérzékelés, mesterséges intelligencia, adatbázisok, matematika, geometria. Ezeket mind megtalálhatod a munkakörben, attól függően, hogy melyikben vagy leginkább otthon, vagy melyikben szeretnél jobban elmélyülni. A területen van, aki térinformatikai fejlesztésekre fókuszál, van, aki a mesterséges intelligenciához kapcsolódó eljárások kialakításával foglalkozik, és van, aki a tudományterületet érintő kutatások feltérképezésére, az eredmények feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A tanulási görbe meglehetősen hosszúra nyúlhat és biztosan oda kell tenni magad, na, de épp arról van szó, hogy végre szeretnéd azt érezni, hogy minden nap tanulsz valami újat és képes vagy nagyobb akadályok átugrására is, ugye? Hazánkban meglehetősen kicsi ez az iparág (is), éppen ezért a szakértői szintre jutottak hosszú távú megbecsülésre számíthatnak. Az angol tudásod mindenképpen pakold be a zsákodba, ha kacérkodsz a munkakörrel!

Ide nekem az oroszlánt is, szeretnék többet tudni a munkakörről!

Ha az üzemeltetés mellett “alkotnál” is

Ha nyitnál az IT biztonság felé, az egyik leglogikusabb lépés, hogy hálózatbiztonsági szakértőként kamatoztatod az üzemeltetés területén már megszerzett ismereteket. Az elsősorban nagyvállalati védelmi rendszerek kialakítása, karbantartása, működtetése üdítő előrelépés lehet, ha system admin-ként már mindent láttál, arról nem is beszélve, hogy egyre keresettebbek ezek a szakemberek. Ha komolyan érdekel a munkakör, érdemes feltérképezni a megfelelő certifikációkat, még mielőtt váltanál, ma már számos gyártó képzése elérhető az ide tartozó témákban.

Érdekel az IT biztonság, érdekel a munkakör!

Ha valami másra használnád Python tudásodat

Vár az adatok birodalma! Önvezető autók, robotika, orvosi diagnosztika, chatbotok: csak pár terület azok közül, ahol strukturálatlan, nagy tömegű adathalmazból értelmezhető információkat kell kinyerni, melyekre aztán üzleti döntéseket lehet alapozni. Mindehhez Data scientistként elmerülhetsz a mesterséges intelligencia, gépi tanulás és deep learning algoritmusok világában. A munkakör igen összetett, így valamilyen szintű előzetes ismeret nélkül elképzelhetetlen az ebbe történő váltás, de akár ingyenes online képzésekkel is el lehet indulni az úton.

Szívesen váltanék az adatok területére!

A klasszikus karrierutaknál tehát sokkal színesebb alternatívákat kínál a piac, nem elfeledve, hogy a fenti munkakörökbe való váltás jelentősen több ráfordítást és tanulási hajlandóságot igényel, azonban teljesen új pályára állíthatod szakmai életedet.

Cikk-sorozatunk második részében az üzleti oldalhoz közelebbi lehetőségeket vesszük górcső alá.

Akár egy teljesen új területre, akár csak egy másik munkahelyre váltanál, érdemes szakértővel átnézetni önéletrajzodat, hogy a lehető legjobb pozícióból indulj. Ingyenes CVaudit szolgáltatásunkkal 10 szempont szerint elemezzük anyagodat.

Kérem a CVauditot!