Üdvözlünk az ITmap-en!

Információk

Együtt állunk a startvonalnál. Te, aki éppen azon töröd a fejedet, hogy mi legyél, ha nagy leszel – tudjuk, senki nem mondta, hogy ez ilyen hamar eljön. Vagy Te, aki már hosszú éveket töltött el informatikai területen, és nem vagy biztos benne, hogy merre is van az arra – a főnököd szerint erre, a kollégád szerint arra, a párod/feleséged szerint amarra. Esetleg Te, aki pusztán szereted követni az iparág újdonságait, és kíváncsi arra, hogy “ezek mit is csináltak”, – aztán majd jól meg is írod, hogy mi az, amit nem jól, várjuk :) .

És itt vagyunk mi, akik szerint még ma is nagyon kevesen tudják, hogy mindössze két betű mögött (igen, az IT-ra gondolunk) mennyire sokféle és eltérő lehetőségek (ráadásul nem is akármilyenek) lappanganak. Merthogy még ma is csak lappanganak. Jól elrejtve, a többség számára nem láthatóan.

Azért vagyunk itt, hogy ezeket láthatóvá tegyük. Hogy különböző irányokat ismertessünk meg Veled, amelyekből ki fogod tudni választani, hogy melyik vezet a Te utadra. Soha nem fogjuk azt mondani, hogy észak vagy dél, kelet vagy nyugat, de feltárjuk azt, hogy különböző szélességi és hosszúsági fokoknál milyen lehetőségek várnak.

Ízelítőül néhány állomás, amelyekre akár karriereden legelején is megérkezhetsz:

Azt a munkakört megtalálni, amelyben jól érzed magad, nem magától értetődő, ráadásul nem is feltétlenül egyszerű feladat. Ebben szeretnénk Neked segítséget nyújtani.

Velünk tartasz?